Énekhangjával nagy hatással van az emberekre, egy beteg kislány neki köszönheti a küzdelmeihez szükséges erőt. Oláh Gergővel beszélgettünk.

– Nagyot fordult önnel a világ. Karancs¬lapujtőről eljutott Budapestre.
– Mindig az volt a vágyam, hogy nagyvárosban lakjak. Úgy néz ki, most megvalósul. Feleségemmel döntöttünk: amint tehetjük, a fővárosba költözünk. Fárasztó lenne ingázni, anyagilag sem bírnánk.

– Budapesten milyen az élet?
– Sokkal pörgősebb, mint nálunk otthon, Salgótarjánban. Odahaza délután öt körül alig vannak emberek az utcán, itt meg ilyenkor kezdődik a csúcsforgalom. Nekem ez tetszik.

– Titkon remélte, hogy megnyeri az X-Faktort?
– Nem is mertem gondolni rá. Fokozatosan építgettem a céljaimat. Szerettem volna bejutni a legjobb huszonnégybe, aztán a tizenkettőbe, a hatba és a háromba. A vége felé megfordult a fejemben, hogy jó lenne győzni. Ha belegondolok, gyerekkorom óta arról álmodoztam, egyszer majd sikerül megmutatni magam nagyobb nyilvánosság előtt. Sokan mondták, hogy van tehetségem az énekléshez, a tánchoz. Magam is úgy gondoltam, ha már ilyen ajándékot kaptam a Teremtőtől, ezzel érvényesülhetnék az életben. Erről akkor sem tettem le, amikor nem foglalkoztam kellően a zenével.

– Kik biztatták?
– Például az általános iskolai énektanárom, aki népdaléneklési versenyekre is elvitt. Szüleim szintén kiskoromtól kezdve támogatnak. Apukám az építőiparban dolgozott, néha én is vele tartottam. Mondogatta, hogy nekem nem ez az utam, noha sosem ijedtem meg a fizikai munkától. Amikor a családi költségvetés engedte, kaptam egy szintetizátort, később meg egy gitárt. Édesapámnak is jó hangja van, de másként alakult az élete. Ha neki nem adatott meg, hogy énekléssel keresse a kenyerét, legalább a fiának sikerüljön. Bizonyára ide vezethető vissza, hogy minden segítséget megkapok otthonról. Most nagyon büszke rám a családom!

– Nyilván a falubeliek, az ismerősök, a barátok is örülnek a győzelmének!
– De még mennyire. Amikor a műsor során egy kisfilm kedvéért hazautaztunk Karancslapujtőre, elhaladtunk az iskola előtt is, ahová annak idején jártam. Pont akkor csöngettek ki, több száz gyerek szaladt oda a kerítéshez, kiabálták a nevemet. Tanáraim is örültek a találkozásnak, még utána is küldtek SMS-eket, mennyire drukkolnak nekem. A falumban egytől egyig mindenki mellettem áll. Még azok is, akikről nem gondoltam volna, hogy valaha elismerik, amit csinálok. De bármerre járok, szeretettel vesznek körül az emberek.

– Nehéz felfogni?
– Ugyanaz vagyok, aki eddig voltam. Csupán annyi változott, hogy most a figyelem középpontjába kerültem. A média a legféltettebb titkaimat is próbálja kiszimatolni, így a közönség egyre többet tud meg rólam. Érdekes jelenséggel találkozom. Vannak olyanok, akikről soha nem hittem, hogy bármit is tennének értem, most pedig pozitívan viszonyulnak hozzám. Hirtelen előkerülnek a semmiből magukat rokonaimnak valló emberek, de a számítókat egyből kiszúrom. Az is gyakori, hogy aki régebben távolságtartó volt velem szemben, most barátkozni akar. Senkit nem utasítok vissza, de azt megérzem, ki az, akit közelebb engedhetek magamhoz. Szerencsére az elismerő és biztató szavakból van több. Legjobban egy beteg lány soraitól hatódtam meg. Azt írta, hogy rettenetesen nehéz elviselnie az életet, de amióta lát a televízióban, valamivel könnyebb neki, mert erőt adok a további küzdelmeihez. Alig tértem napirendre a fölött, hogy ilyen hatással lehetek valakire. Pedig semmi mást nem csinálok, csak énekelek. Nekem az is fura, hogy rám köszönnek vagy megállítanak az utcán és autogramot kérnek.

– Népszerűségének titka a tehetségen túl az egyszerűség és a szerénység. Nem gondolja?
– Lehetséges… Mindenfelől azt hallom, maradjak meg ilyennek, amilyen vagyok. De hiszen nem is tudnék és nem is akarnék más lenni.

– És ha a show világa bedarálja majd önt?
– Eleve úgy indultam neki a versenynek, hogy nem engedek az elveimből. Ha másfajta zenei stílust vagy öltözéket akartak volna rám erőltetni, akkor biztosan ellenállok. Hál’ istennek ez nem következett be. Biztonságban érzem magam. Ki merem mondani: ezután sem fogok megváltozni, és azt sem felejtem el, honnan jöttem. Egyébként a körülöttem lévők nem is engednék, hogy elszaladjon velem a ló.

– Mondták ezt már mások is!
– Sajnálom azokat, akiknek félresiklott az életük. De én magabiztos vagyok. Jók a megérzéseim, ha netán rossz irányba indulnék, azonnal visszafordulnék. Az X-Faktorban sok szakember vett körül, akik azon dolgoztak, hogy kialakuljon a stílusom. Az énektanártól a tánckoreográfuson és a styliston át a mentorokig mindenki tiszteletben tartotta a személyiségemet, igyekeztek a kedvemben járni.

– A szenzációra éhes bulvársajtó sem szemtelen önnel szemben?
– Meg kellett tanulnom, hogyan kezeljem a médiát. Vannak olyan dolgok, melyekről nem szívesen beszélnék. Ezt kertelés nélkül meg is mondom az újságíróknak. És továbblépünk.

– Az idei szériát sok kritika érte, ennyi hamis hangot nem produkáltak a korábbi énekesek. Ön viszont rengeteg dicséretet bezsebelt. Nem érezte kellemetlenül magát emiatt?
– Bármit is mondtak erről a versenyről, ez volt az RTL Klub legnézettebb műsora. Hogy egyikünk-másikunk hamisan énekelt, az nemigen zavarta az embereket, hiszen szombatonként kétmillióan ültek a tévé előtt. Különben az egyik produkciómra nemcsak a mentoroktól, hanem az internetezőktől is megkaptam a magamét. Mindenki hibázhat, nem is kíméltek a kommentelők.

– Nem tudja, hogy tilos hozzászólásokat olvasni?!
– Nekem segítenek a negatív vélemények is. Arra ösztökélnek, hogy legközelebb ne kövessek el hibát.

– Mi történik a verseny után? Eldobja a gereblyét?
– Nem megyek vissza közmunkásnak, befejeztem a gereblyézést, amit oly sokszor felemlegettek velem kapcsolatban. De nem gondolnám, hogy a döntő végére „kész” előadóművész lettem. Sokat kell még fejlődnöm. Boldogan vállalom a zene- és énektanulást. S kitűztem a célt, hogy leérettségizem és megtanulok angolul. Korábban írtam már saját dalokat, talán van köztük egy-kettő, amelyikkel előrukkolhatnék. Videoklip, önálló lemez és koncertek. Nem szabad megállni, hiszen ha most eltűnnék a közönség szeme elől, pillanatokon belül elfelejtenének. Válogatott csapat nélkül nehezebb lenne. Majd meglátjuk, kiket rendel mellém a sors.

– Megmarad a kapcsolat a vetélytársaival?
– Nem tartottuk egymást ellenfélnek. Sőt barátságok is szövődtek köztünk, leginkább Fehér Zolival és Szabó Dáviddal vagyok egy hullámhosszon. Nem fog megszakadni köztünk a kapcsolat. Most még nem tudni, kinek mit hoz a jövő, még az sem elképzelhetetlen, hogy közös fellépéseink is lesznek. Egymás közt beszélgettünk már arról, hogy mennyire hiányzik majd az X-Faktor stábja. Vannak néhányan közülük, akikkel jól megértettük egymást.

– Mihez kezdene, ha mégsem úgy alakulna a pályája, az élete, ahogyan most eltervezi?
– Ne is mondjon ilyet! Ha semmi nem jönne össze, biztosan lenne bennem csalódottság. De nem adnám fel! Addig mennék előre, amíg nem sikerülne. Azt mondják, a művészi pályához tehetség, szorgalom és kitartás kell. Engem pedig kemény fából faragtak.

– Tudjuk, hogy kétgyerekes családapa, öt éve házas. Mit szólnak ehhez a rajongói?
– Tiszteletben tartják. Semmit sem titkolok el a feleségem elől, még azt is el szoktam mesélni, hogy milyen üzeneteket küldenek a lányok. Én tizenkilenc, ő húszéves volt, amikor összeházasodtunk. Egy fiunk és egy lányunk van. Most nem kicsit borult fel a megszokott menetrendünk, de nagyon élvezzük.

– Mit gondol, milyen lesz Oláh Gergő öt év múlva?
– Nem lenne jó elveszni. Örülnék, ha változatlanul érdeklődne irántam a közönség és a média is. Ennek érdekében mindent el fogok követni. Bízom benne, hogy sokszínű és színvonalas lesz, amit előadóként nyújtani tudok. És addigra talán elfogynak azok a kérdések is, melyeket a verseny során többször feltettek a mentorok: hol a csudában voltam idáig? Vártam a megfelelő pillanatra, ami szerencsére nem ment el mellettem.

Forrás: szabadfold.hu