Hírek
2012. November 01. 13:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Oláh Gergő az X Faktor 4. élő show-jában ismét bizonyíthatja tehetségét
![Oláh Gergő az X Faktor 4. élő show-jában ismét bizonyíthatja tehetségét](/external/image_cache/f/c/e/fce7c512442d5168741975df546504e2.jpg)
Immár a harmadik élő adáson van túl Oláh Gergő. A tehetségkutató jelenlegi szériájának versenyzőjére joggal lehetnek büszkék a megye lakói, hiszen újabb fantasztikus produkcióval vette le a lábukról a mentorokat.
A versenyzők a múlt heti adásban a James Bond filmek dalai, illetve az azokhoz valamilyen formában kötődő előadók dalai közül válogathattak, amely az új film a Skyfall bemutatója kapcsán vált a műsor témájává. A nógrádi versenyző választása Tom Jones If i only knew című dalára esett, amit fantasztikusan adott elő, és ez a produkcióval továbbjutott a verseny következő fordulójába.
Gergő szereplése az RTL Klub X faktor című műsorában eddig álomszerűen alakul. Múlt szombaton pedig ismét megmutatta a közönségnek, hogy nem véletlenül jutott el idáig, kiemelkedő teljesítményével újfent sikerült mindenkit levenni a lábáról és a kritikákat figyelemmel követve bizakodóak lehetünk a jövőt illetően. Az eddig látottak alapján bizakodva várhatjuk a szombati 4. élő show-t is, aminek kereteiben természetesen a nógrádi tehetség is újra színpadra lép, hogy elkápráztasson minket.
Érdemes figyelemmel követni a műsort és Gergő fellépéseit szombatonként és legalább egy-egy szavazattal támogatni őt, hiszen a továbbjutáshoz nem elég szurkolni a fiatal tehetségnek, szavazatainkkal támogatnunk is kell. Szavazni a 06 91 334 334-es telefonszám tárcsázásával és a 09-es kód megadásával, illetve SMS-ben lehet. Utóbbi esetben a „Gergő” nevet kell elküldeni a 1799-es SMS számra. A szavazással kapcsolatos részletes információk megtalálhatók az X Faktor hivatalos honlapján.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 10:58, kedd | Helyi
A LEGJOBB ÖT TV bemondó - Ön melyiküket kedvelte a legjobban?
5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn. Ma már nincsenek tv bemondók, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A televíziózás hőskorából hoztunk 5 legendát,
2024. Július 16. 09:19, kedd | Helyi
Az MVM Mobiliti átadta első nagy teljesítményű töltőállomását.
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft.
2024. Július 16. 09:00, kedd | Helyi
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton.
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2024. Július 16. 08:39, kedd | Helyi
Rétvári Bence: jól indult a járóbeteg-időpontfoglalás az Egészségablak alkalmazásban.
Az indulás óta napi csaknem ötszáz időpontot foglaltak a betegek az Egészségablak mobilalkalmazással a járóbeteg-szakrendelőkben.