Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2015. Augusztus 18. 12:00, kedd | Helyi

Ökölvívók a salgótarjáni Fő téren

Ökölvívók a salgótarjáni Fő téren

Augusztus 29-én immáron hetedik alkalommal lepik el ökölvívók a salgótarjáni Fő teret, a Botos Boksz Gála keretében. Az esemény fő irányvonalát az utánpótlás csapatbajnokság döntője adja majd.

A salgótarjáni rendezvény 15 órakor kezdődik, míg a megnyitóra és Rácz Kati művésznő előadására 16 órakor kerül majd sor. Mint azt Botos Tibortól, a rendezvény szervezőjétől, az SBSE edzőjétől megtudtuk, már gőzerővel zajlanak az előkészületek, és a fiatal öklözők is keményen készülnek a fináléra. Az ingyenesen látogatható programban olyan látványos meccsek is szerepelnek majd, amelyek nem számítanak bele a csb döntőbe, de nagy izgalmakat tartogatnak.
Az előzetes visszajelzések alapján a rendezvényt megtiszteli majd jelenlétével a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, Csötönyi Sándor, valamint olyan egykori kiválóságok, mint Erdei Zsolt, Kótai Mihály és Balzsay Károly is jelezte, hogy megpróbál elutazni a gálára.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.