Nagyon szerette az életet. Helye és dolga volt benne. S talán mert egyedüli gyermeke volt édesanyjának, s az édesapját is mindössze kétéves korában veszítette el, mindig barátokkal vette körül magát. Szerették és tudott szeretni...

Itt akarok veletek maradni sokáig – ezt mondta feleségének is, akivel harminc évet élt boldog házasságban, s akivel sokat utazott, s akinek még annyi zenésztársat s koncertek, fesztiválok révén megszeretett vidéket akart még megmutatni. S ezt mondta gyerekeinek is, akiket féltő szeretettel óvott. Fiának, akinek a meccseit nem hagyta volna ki, bár nem szerette a focit, s leányának, kinek az esküvőjére egy fantasztikus zenekart ígért.

Annyira nagy volt a lelke, hogy azt már nem bírta el a szíve – nyugtázták szomorúan a barátai. Mezei István, vagy ahogy inkább ismerték, Nyulas pályafutását 2002-ben egy súlyos betegség törte derékba. Egy sikeres rendezvény másnapján agyi infarktust kapott, amiből csak hosszú hónapok után kezdett lábadozni. A szervezetét maradandó károsodás érte, rokkantnyugdíjba kényszerült. Ám a megrögzött optimizmusa, töretlen hite és alkotókedve felülkerekedett a meggyengült fizikumán, és a kultúra önkénteseként újra bekapcsolódott Salgótarján és a József Attila Művelődési és Konferencia-központ kulturális életének mindennapjaiba. Küzdő volt. Feleségével járta szeretett erdeiket Karancslapujtőn.

A természettel és a zenével gyógyította fájdalmait, leginkább azt, hogy immár az esendőségével is meg kellett barátkoznia. Két éve túlesett egy infarktuson és egy szívműtéten, mostanra pedig végleg elnehezült a szíve, s szombaton megszűnt dobogni. Az a szív, amely az Apcon született, a közművelődési pályafutását 1972-ben a helyi könyvtár és művelődési ház vezetőjeként kezdő fiatalembert oly nagy erővel vitte előre. 1973-1976 között a pásztói járási művelődési központ ifjúsági neveléssel foglalkozó munkatársa, 1976-tól két éven át a nagylóci művelődési házát vezetője volt, majd az ifjúsági kulturális és szórakoztató rendezvények szervezőjeként ismét Pásztóra került. 1980-ban a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ ifjúsági referenseként létrehozta és hat éven keresztül vezette a városközponti ifjúsági klubot. Az ifjúsági klubok megyei szakfelügyelőjeként 1983 és 1988 között minden évben megszervezte az ifjúsági klubok megyei, majd országos találkozóját Diósjenőn, Salgótarján középiskolásainak százait megmozgatva pedig nyolc éven át játékmesterként vezette a „Suli-buli” vetélkedőt.

Hosszú a lista, mi mindennel tette élhetőbbé, szerethetőbbé a napjainkat. 1985 és 1993 között nyaranta az „Ekhós portya” kulturális programsorozat kezdeményezőjeként az aprófalvakban élőkhöz vitt szórakoztató műsorokat, a megyeszékhelyen élőknek pedig „Szilveszteri Városmozgató” vetélkedőt talált ki. Továbbá elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a legendássá vált Országos Pop-Rock Táborok miatt Salgóbányát az amatőr szórakoztatózenészek az ifjúsági zene Mekkájaként emlegetik még tán ma is.

Nyulas nevéhez olyan sikeres és népszerű kulturális rendezvények kapcsolódnak, mint a Vidám Vásár és a Nógrád Szépe, de Tóth Csaba mellett a szívét-lelkét kitette az általuk 1984-ban elindított és máig élő Nemzetközi Dixieland Fesztiválért is. Az egykori basszusgitárost, a lemezstúdióban is otthonos közművelődési szakembert, Mezei Istvánt a népművelő társai, Tóth Csaba és Andrássy Nóra a művelődési központ, valamint a Népművelők Nógrád Megyei Egyesülete nevében melegszívű ajánlással terjesztette föl nemrég a Lehel László-díjra. A népművelők e rangos elismerését Nyulas kiérdemelte, mint ahogy munkájával és egyéniségével kiérdemelte a környezete figyelmét és szeretetét is. Szenvedélyes embernek ismertük. Olyannak, aki szenvedélyesen rajongott a tehetségekért, a mások sikeréért.

A nyáron betöltötte a 60. életévét, de még fiatal volt a lelke, amikor befejezte földi pályafutását. Őrzött egy képet magában, házuktól a Karancs látványát a templomuk tornyával. Amikor megérezte, hogy a szíve már nem sokáig ver, azt kérte temessék a lapujtői temetőbe, mert az útba esik, ott meglátogathatják őt. Szeptember 14-én, pénteken délután 5 órakor búcsúztatja majd itt a családja, s búcsúznak tőle a barátok is azzal, hogy miként szerette volna, itt marad sokáig velünk.

Tarnóczi László