Hírek
2013. Június 19. 12:37, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Nyomoznak az ittas soproni buszsofőr ügyében
![Nyomoznak az ittas soproni buszsofőr ügyében](/external/image_cache/5/4/e/54e7b6cc60eb77fad228ff1d97e57e48.jpg)
Nyomoznak a soproni rendőrök annak a buszvezetőnek az ügyében, aki ittasan ült két napja egy távolsági járat volánja mögé - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint a hétfőn Sopronból Harkára tartó járat 45 éves vezetője útközben több balesetet okozott, hat közlekedési táblának is nekiütközött. Ezek közül egyet visszapillantó tükrével elfordított, aminek következtében a tükör eltörött, egyet pedig az oszlopról szakított le.
Végül csak az utasok többszöri kérésére állt meg, és engedte leszállni a megrémült embereket, majd nyitott ajtókkal, nagy sebességgel elrobogott Harka irányába. Amikorra ott megállították a rendőrök, már mintegy félmillió forintos kárt okozott a buszban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.