Hírek
2012. Augusztus 18. 00:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Nyolc nap alatt Szíriáig repült egy nógrádi gólya
Nem egész nyolc nap alatt Szíriáig repült egy gólya, amelyet augusztus 7-én engedett szabadon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Nógrád megyei Ludányhalászi közelében.
A Patak névre keresztelt madárra egy rövid gyógykezelés után jeladó is került, ezért tudják nyomon követni vonulását a szakemberek - tájékoztatta pénteken az MTI-t az MME képviselője, Papp Ferenc.
Mint elmondta: az idei kelésű sérült fehér gólyát lakossági bejelentés alapján vette gondozásba az egyesület. Bal lábára ugyan sántított, ám törése nem volt. Kisebb gyógykezelés után augusztus 7-én egy mátranováki fiókával együtt engedték szabadon Ludányhalászi közelében. Patakra jeladó is került.
A vonulást augusztus 9-én kezdte meg a madár és Magyarországon meg sem állva az estét már Dél-Erdélyben, Szászváros közelében töltötte. Másnap Brassó térségében átkelt a Kárpátokon, 11-én pedig Bukarest közelében gyűjtött erőt, majd 12-én a Duna felett átrepülve megérkezett Bulgáriába. A következő nap Burgasz érintésével, a Fekete-tenger partja mentén haladva érte el Törökország európai részét, ahol éjszakázott, majd másnap átkelt a Boszporuszon és megérkezett Ázsiába. Augusztus 15-én átszelte Törökországot, ezt követően a Földközi-tenger felett átrepülve jutott el Szíriába, ahol Homsz és Hamah között töltötte az estét.
Patakra az MME, a BirdLife Szlovákia és a Raptor Protection of Slovakia szervezetek közös projektje keretében került jeladó. A Madárvédelem és kutatás határok nélkül elnevetésű program keretében többek között a fehér és fekete gólyák, nagy kócsagok, bütykös hattyúk és sirályfélék színesgyűrűs jelölése, illetve a fehér és fekete gólyák rádiótelemetriás megfigyelése történik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
