Hírek
2014. Augusztus 15. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Nőtt a nyári étkeztetésben részt vevő gyerekek száma
Tíz százalékkal nőtt a nyári étkeztetésben részt vevő gyerekek száma a múlt évihez képest, a programra az idén 2 milliárd 640 millió forintot fordított a kormány.
Ezt Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára mondta Nagylócon tartott sajtótájékoztatóján. A politikus ismertette: 1300 önkormányzat indult a pályázaton, valamennyi hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű település nyert, és ezen önkormányzatok összes igényét ki tudták elégíteni.
Az államtitkár elmondta: a sikeres programot a rászorulókat támogató operatív programmal egészítik ki, a hazai források mellé a következő költségvetési ciklusban uniós forrásokat is bevonnak. 29 milliárd forint áll majd rendelkezésre, elsősorban a három év alatti gyermekek étkeztetésére, élelmiszerrel, illetve kiegészítő csomaggal való ellátására, utóbbiba például pelenka kerül.
"Talán már a következő évre el tudjuk mondani, hogy e két program együttműködése, összekötése révén a legfontosabb cél megvalósul, nem lesz Magyarországon olyan család, amelyben gyermekek anyagi okok miatt nem jutnak élelemhez" - tette hozzá az államtitkár.
Czibere Károly arról is beszámolt, hogy az önkormányzatok tapasztalatai alapján már az ősszel elkezdik tervezni a jövő évi programot. Az önkormányzatoktól többek között azt szeretnék megtudni, hogy voltak-e a pályáztatásban bürokratikus akadályok, vagy mennyire életszerűek a kiírásban szereplő kvóták.
Péter Gábor, Nagylóc független polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a falu először vett részt a pályázaton. A nyári étkeztetést 199 gyereknek biztosítják, közülük ötven gyerek étkeztetési költségeit az önkormányzat vállalta.
A szülőktől és a gyerekektől csak pozitív visszajelzést kapnak - mondta a polgármester. A pályáztatást egyszerűnek, gördülékenynek nevezte, és fontosnak tartotta, hogy az elnyert összeget előre megkapták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
