Hírek
2012. December 20. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Nőtt a fogyasztóvédelmi szabálytalanságok aránya Nógrádban
Nógrád megyében a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során 2012-ben 46 százalékban tártak fel különféle hiányosságokat, ami a válság elmélyülésének és az egyre több kényszervállalkozásnak tudható be.
Ez hangzott el a megyei kormányhivatalban megtartott sajtótájékoztatón, melyen Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Igazgatóság főigazgatója kifejtette: a nehézségek ellenére Nógrád megyében 21 vállalkozás került fel a fogyasztóvédelem pozitív listájára. Az ezzel járó embléma az üzlet külső homlokzatán is elhelyezhető, két évre nyerhetik el internetes regisztráció után a pályázók.
A főigazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy az országban 1800 ilyen pozitív listás vállalkozás működik.
Szomszéd Tamás, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségének vezetője elmondta, hogy az idén a legtöbb gondot a kisebb üzletekben, a vásárcsarnokokban, a termelői piacokon tapasztalták, ezen ellenőrzések 55 százaléka tárt fel valamilyen - többnyire azért nem jelentős - hiányosságot. A leggyakoribb az árfeltüntetés elmulasztása, de sűrűn tapasztalták hitelesítés nélküli mérőeszköz használatát is.
Hozzátette: visszaszorulóban van a vásárlók egyik legjellemzőbb megkárosítása, amikor a csomagolóanyagot is belemérik az eladásra szánt áru súlyába. Ugyanakkor tapasztalták a lejárt szavatosságú termékek akciós áruként történő hirdetését is.
Szomszéd Tamás elmondta, az ellenőrzések 2010-ben 33, 2011-ben 40, ez évben pedig 46 százalékos arányban találtak kifogásolnivalót. Ez részben a válság mélyülésének tudható be, megmutatkozik, hogy a kereskedők a silányabb árukat szerzik be. Nőtt a kevés tapasztalattal rendelkező kényszervállalkozások száma, ugyanakkor új területeket is ellenőriztek a fogyasztóvédelem szakemberei. A szabálytalanságok visszaszorításában fontosnak nevezte a lakosság tájékoztatását, a fogyasztói jogok széles körben való megismertetését is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
