Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Július 06. 09:30, hétfő | Helyi
Forrás: radiofocus.hu

Nógrádi várak is megújulnak

Nógrádi várak is megújulnak

Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot, amelynek keretében 31 vár teljes vagy részleges felújítása történik meg országszerte a következő években.

Ezt L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára jelentette be Budapesten.

A 25 milliárd forint összköltségvetésű program fő célja a tartósan állami tulajdonú műemléki állomány fejlesztése, valamint a természeti és kulturális örökség védelme. A program keretében 31 kulturális és természeti örökségi helyszín újulhat meg, ezen belül 17 helyszínen komplex fejlesztés is lesz a 2015-2020 közötti időszakban. Az uniós és állami forrásból finanszírozott várprogram jövőre kezdődik, és az első, 4,5 milliárd forintos ütemben a diósgyőri, az egri, a kisvárdai és a sümegi vár fejlesztése valósul meg. A 2017-ben induló, több mint 12 milliárd forintos második ütemben tizenegy vár felújítása és kettő korszerűsítése kezdődhet meg, míg a többi 14 vár rekonstrukciója – 8 és félmilliárd forintból - 2018 elején kezdődhet. A harmadik ütemben három Nógrád megyei vár is szerepel a felújítási programban, a kormány a nógrádi, a hollókői és a drégelypalánki Drégely vár felújítását finanszírozza.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.