Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2014. Február 23. 11:00, vasárnap | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Nógrádban nőtt a cégalapítási kedv

Nógrádban nőtt a cégalapítási kedv

Tavaly 13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon, mint az előző évben.

Az új cégek számát illetően a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban is, ahol szintén 10 százalék körüli csökkenést mértek - közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató.
A cég elemzése szerint míg 2008-ban közel 50 ezer új vállalkozás alakult Magyarországon, addig 2013-ban már a 35 ezret sem érte el számuk. 2010-ről 2011-re még nőtt az újonnan alapított vállalkozások száma, majd az elmúlt két évben erős csökkenés következett be: 2012-ben 20, 2013-ban 13,9 százalékos volt a visszaesés.
Az egyre magasabb alapítási költségek a kft.-nél és a törzstőkeemelés sem fog segíteni a társas vállalkozások számán, ugyanis 2014. március 15. után újra csak 3 millió forintnyi tőkével lehet korlátolt felelősségű társaságot alapítani - emeli ki a Bisnode közleménye. A már működő vállalkozások 2016-ig kaptak haladékot a törzstőke megemelésére, azonban ha bármilyen módon módosítani szeretnék a társasági szerződést, akkor azt már 2016 előtt is csak a tőke megemelésével tehetik meg.
Közép-Európában Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban (-13,2 százalék) és Csehországban (-7,1 százalék) is csökkent a cégalapítások száma. Ezzel szemben Szerbiában 142,8 százalékkal, Szlovákiában 27,6 százalékkal nőtt az új vállalkozások száma 2012-ről 2013-ra, de Szlovéniában (+15,6 százalék) és Horvátországban (+23,4 százalék) is emelkedést regisztráltak.
A Bisnode Cégalapítási Index értéke (az új cégeknek a teljes cégszámhoz viszonyított aránya) tekintetében Magyarország a régiós lista alsó felében van 6,1 százalékos értékkel. A listát Szlovénia vezeti, ahol az index meghaladja a 15 százalékot, Csehországban és Szerbiában viszont a magyarnál is jóval alacsonyabb a mutató.
A cég adatai szerint Magyarország keleti felében alakul több vállalkozás, amit azzal magyaráznak, hogy ezekben a régiókban alacsonyabb a foglalkoztatás, így többen várják a vállalkozói léttől a boldogulást. Tavaly a cégszámhoz viszonyítva Baranya és Pest megyében alakult a legkevesebb új vállalkozás, míg Nógrád és Csongrád megyében a legmagasabb az induló cégek száma.

Címkék: cégalapítás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.