Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. December 02. 10:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Nógrádban is indít képviselőjelölteket a Magyarországi Cigány Párt

Nógrádban is indít képviselőjelölteket a Magyarországi Cigány Párt

A Magyarországi Cigány Párt (MCP) létrehozta fővárosi szervezetét és bejelentette, hogy elindul a parlamenti választáson. Nógrád megyében is állítanak jelölteket.

Horváth Aladár szóvivő elmondta: a tavaly ősszel, Miskolcon megalakított pártnak megközelítőleg ötezer tagja van, egyelőre főleg borsodiak. Borsodon kívül eddig Szabolcsban, Hajdúban és Nógrádban alakult megyei alapszervezet. A tervek szerint december végéig a romák által tíz legsűrűbben lakott megyében létrejön a helyi szervezet.
"Nem kötünk szövetséget se jobboldali, se baloldali pártokkal. Mind a 106 egyéni körzetben állítunk jelöltet, célunk az ötszázalékos parlamenti küszöb elérése" - jelentette ki a szóvivő.
A párt azzal számol, hogy körülbelül félmillió cigány választó van, és ebből több mint 250 ezer el is megy szavazni. Horváth Aladár azonban ennél jóval szélesebb bázisra szeretne építkezni. Annak ellenére, hogy az elnevezésben a cigány szó szerepel, az MCP valamennyi szegénységben élő magyar állampolgár érdekeit képviselni kívánja, mert "ma a hatalom szemében mindenki cigány, aki szegény".

Címkék: cigány

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.