Hírek
2013. Február 16. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Nógrád megyei Fidesz: Ujhelyi István mentőöv után kapkod a süllyedő hajón
Ujhelyi István a szocialista párt süllyedő hajóján mentőöv után kapkod.
Tengervizet prédikálhat, de bort már ne igyon! - így reagált Becsó Zsolt, a Fidesz Nógrád Megyei Választmányának elnöke pénteken az Országgyűlés szocialista alelnökének csütörtöki salgótarjáni sajtótájékoztatóra.
Ujhelyi István a sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz-kormányzat úgy viselkedik, mint az elszabadult hajóágyú, lő mindenfelé, és kíméletlenül vívja a szabadságharcát, de sem céljaiban, sem stratégiájában nem világos, hogy merre halad.
Becsó Zsolt az MTI-nek pénteken küldött közleményében úgy fogalmaz: Ujhelyi István "abban a városban gyakorolta a gyűlöletbeszédet, ahol elvbarátai 1956 decemberében gépfegyverekkel adtak le gyilkos sortüzet békés tüntetőkre".
"Most érthetően nagy a fájdalmuk, mert a csőd szélére sodort ország szekerének rúdját a Fidesz-KDNP kormány egyenesbe fordította" - írja a Fidesz nógrádi vezetője, hozzátéve: a kormány csökkentette az államadósságot, kiáll a nemzeti érdekek és értékek mellett, felszámolta a szocialista kormány által hátrahagyott csődtömeget, a rezsiköltségek csökkentésével pedig megmutatta, hogy nem csak szavakban áll az emberek mellett.
Becsó Zsolt hangsúlyozta: a nógrádiaknak pedig különösen kedvez, hogy a kormány megteremtette a feltételeket a térség hátrányos helyzetének felszámolásához.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
