Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2016. Április 15. 12:00, péntek | Helyi

Nógrád megye minden járásában elérhető a Kormányablak!

Nógrád megye minden járásában elérhető a Kormányablak!

Új típusú Kormányablak nyílt Rétságon.

A Városháza épületében, a Rákóczi út 20. szám alatt várja az állampolgárokat a Rétsági Járási Kormányablak; ezzel a megyében hatra nőtt az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálatok száma, s a nyugat-nógrádi térség bekapcsolásával immár a megye mind a hat járásában korszerű, ügyfélközpontú helyszínen intézhetik ügyeiket az állampolgárok.

Nógrád megyében hatodikként valósult meg a Rétsági Járási Kormányablak a rétsági Városháza földszintjén. Az országban ez a 248. megnyíló Kormányablak. A kivitelezés 2016. február 22-én kezdődött el, akadálymentes kormányablak kialakítása is cél volt, amely segíti a fogyatékkal élő állampolgárok ügyintézését akadálymentesített közlekedési útvonallal és mosdóval, hangos térképpel, indukciós hurokkal. A beruházást a Nógrád Megyei Kormányhivatal a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal konzorciumi formában valósította meg.

A kivitelezés eredményeként több mint 300 négyzetméteren átalakítottak és felújítottak szélfogót, közlekedőt, kialakítottak ügyfélteret és munkaterületeket, szerver szobát, bizalmas tárgyalót, háttérirodát, teakonyhát, felújítottak és akadálymentessé tettek mosdókat. A Kormányablak 5 munkaállomáson és 1 akadálymentes fotófülkében működik. Az építési és szerelési munkák kivitelezője a szécsényi székhelyű Lak-Ép-Ker 1998 Kft. volt.

A megvalósításhoz 27,79 millió forint a központi költségvetésből biztosított forrás és 3,5 millió forint a kormányhivatali finanszírozás az építési-szerelési kivitelezésre, az országosan egységes arculati elemek kialakítására, az akadálymentesítéshez szükséges elemek beszerzésére és az egyéb kapcsolódó munkák elvégzésére. Mintegy 10,343 millió forint központi forrást biztosítottak a bútorzat kialakítására. Az ügyfélhívó és az informatikai rendszer elemeinek költségét is a központi költségvetés biztosítja. A Kormányablakokban immár több mint 1100 féle ügykörben intézhetik, vagy indíthatják ügyeiket az állampolgárok.

A csütörtöki átadóünnepségen beszédet mondott dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, dr. Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja, Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője és Hegedűs Ferenc, Rétság polgármestere.

A Rétsági Járási Kormányablak nyitva tartása megegyezik a már működő Nógrád megyei Kormányablakok nyitva tartásával: hétfőn 7 és 17, keddtől péntekig 8 és 18 óra közt várja ügyfeleit.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.