Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2017. December 22. 15:00, péntek | Helyi
Forrás: NAV

Nógrád megye mind a hat járásában elérhetővé válik az adóügyintézés

Nógrád megye mind a hat járásában elérhetővé válik az adóügyintézés

Hétfőn három nógrádi járásszékhelyen mutatta be a Nógrád Megyei Kormányhivatal és a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága a Kormányablakokban kialakított adó-ügyintézési pontokat.

Az adóhivatal jelenleg a megye hat járása közül háromban van jelen: Salgótarjánban központi ügyfélszolgálatot, Balassagyarmaton és Pásztón ügyfélszolgálatot működtet. 2018. január 2-től kezdődően a NAV munkatársai már Bátonyterenyén, Rétságon és Szécsényben is fogadják majd az ügyfeleket, a helyi Kormányablakokban.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője az új ügyfélszolgálati pontokat bemutató rendezvényeken emlékeztetett rá: hosszú éveken keresztül egyetlen nyilatkozat kikérése miatt is Salgótarjánba kellett utazni adóügyintézés kapcsán. Ez a megye nyugati feléből adott esetben akár 150-200 kilométeres utazást jelentett, ami az autóval rendelkezőknek is jelentős teher volt, a tömegközlekedést használóknak azonban egészen biztosan elvitte egy egész napját. Ezen az már enyhített némileg, amikor a megyei adóhivatal Balassagyarmaton is irodát nyitott. „Ez már egy nagy könnyebbség volt, de még mindig nagyobb távolságok megtételéről beszéltünk sokak esetében” – tette hozzá.

Balla Mihály kiemelte: ahhoz, ami a kormányhivatal és az adóhivatal együttműködésében most létrejött, csak gratulálni lehet. „Azt tapasztalom, hogy a megyei kormányhivatal az emberek hétköznapjait próbálja megkönnyíteni, tényleg gyors munkát végeznek több száz ügykörben” - tette hozzá Balla Mihály. A Rétság környékén élőknek most már adóügyintézés kapcsán sem kell Balassagyarmatig utaznia - húzta alá az országgyűlési képviselő, aki azon véleményének is hangot adott, hogy az elmúlt időszakban bekövetkezett közigazgatási átszervezések által a felértékelődött a járási központok szerepe.

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja emlékeztetett rá: a polgári kormány 2010-től folyamatosan azon dolgozik, hogy az állampolgároknak könnyebb, gyorsabb és kényelmesebb legyen az ügyintézés. „A kormány idén nyáron határozott arról, hogy az országban több helyen betelepíti a NAV-ot a kormányablakokba. Egészen pontosan ott, amely városokban nem volt elérhető az adóügyintézés – ezzel a lépéssel ez Nógrád megyében mind a hat járásszékhelyen elérhetővé válik” – ismertette a kormánymegbízott.

Dr. Szabó Sándor kiemelte, hogy nem egyedi az irány, hiszen az általános fejlesztések is efelé mutatnak: a kormányhivatal más ügykörök tekintetében is azon dolgozik, hogy lehetőleg ne az ügyfél, hanem az irat „utazzon”. „A polgárok érdekét szolgáljuk és a jövőben is azon leszünk, hogy ezt folytassuk” - jelentette ki a kormánymegbízott. Zárásként arra kérte az állampolgárokat, lehetőség szerint terjesszék a hírét a helybeni ügyintézésnek, hogy „a legtöbb esetben nem feltétlen kell autóba ugrani vagy buszra ülni – vagy ha igen, akkor csak a járási központig”.

Dr. Gaál Zoltán, a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója kiemelte: a mai világban az időnek óriási jelentősége van, így üdvözítő, ha az adó-ügyintézéshez sem kell időigényes módon nagyobb távolságokat utazni. „A 2018. január 2-vel megnyíló kormányablaki ügyintézési helyeken az ügyek széles palettáját tudják majd elintézni az állampolgárok a hét mind az öt munkanapján, igazodva a NAV ügyfélszolgálatainak általános nyitva tartásához” – mondta az igazgató.

Dr. Gaál Zoltán hozzátette: várakozásaik szerint - a település földrajzi elhelyezkedése okán – a három nógrádi helyszín közül talán Rétságon lehet majd a legnagyobb érdeklődés az új ügyintézés lehetőség iránt. Kitért arra is: a NAV igyekszik igazodni a kor elvárásaihoz és az ennek megfelelő platformok legtöbbjén már elérhető a szervezet. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy ezeket az ügyintézési módokat nem feltétlen tudja (vagy akarja) mindenki használni és továbbra is legkönnyebb élő szóban segítséget nyújtani, továbbra is fontos a személyes kapcsolattartás – tette hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.