Hírek
2017. November 02. 09:01, csütörtök | Külföld
New York-i gázolás - Vádat emeltek az elkövető ellen, az FBI egy másik üzbéget is köröz - Trump halálbüntetést szeretne
![New York-i gázolás - Vádat emeltek az elkövető ellen, az FBI egy másik üzbéget is köröz - Trump halálbüntetést szeretne](/external/image_cache/e/3/f/e3f4bbc0b4490f45839148a52e812d5c.jpg)
Vádat emeltek szerdán New Yorkban Sayfullo Saipov ellen, aki előző nap Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő -
-gázolásos terrorakciót követett el.
A hét éve az Egyesült Államokban élő, 29 éves, üzbég származású férfit többrendbeli emberölés és külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás címen helyezték vád alá. Joon Kim manhattani főügyész szerint a terrorszervezet támogatásáért életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat a vádlott, az emberölésért pedig akár halálos ítéletet. A per során további vádak merülhetnek fel - tette hozzá.
A tízoldalas vádirat tanúsága szerint Saipov közölte, hogy nem él a hallgatás jogával, és a kórházban, ahol megműtötték - miután a merénylet elkövetésekor a rendőrök hasba lőtték - hosszas vallomást tett. Majd szerdán este tolókocsiban ülve részt vett a manhattani bíróságon tartott első meghallgatáson is. Elmondta, hogy azért választotta Halloween napját, mert azt gondolta, ekkor lesz a legtöbb ember az utcán. Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn-hídon is és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékműve közelében lévő kerékpárúton is belehajt a tömegbe.
Saipov azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam (IÁ) fekete zászlaját.
A közösen vizsgálódó New York-i rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddigi információi szerint az üzbég férfit különösen az a videó ösztökélte a terrorakcióra, amelyben Abu Bakr al-Bagdadi, az IÁ vezetője a szervezet céljainak támogatására buzdította az Egyesült Államokban és másutt is élő muzulmánokat.
A vádiratban szerepel, hogy nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propagandaanyagát - videókat, szórólapokat, fotókat - találták meg Saipov mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet, amelyen a dzsihadisták lefejeznek foglyokat.
John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője újságíróknak azt mondta: minden jel szerint Saipov pontosan követte az Iszlám Államnak a terrortámadások végrehajtására vonatkozó útmutatásait.
Közben az FBI szerdán este bejelentette: körözést adott ki egy másik üzbég férfi, Mukhammadzoir Kadirov ellen. A 32 éves férfit "a támadásban érintett személyként" akarják kihallgatni. William Sweeney, az FBI New York-i irodájának helyettes vezetője azonban nem kívánt válaszolni az újságíróknak azokra a kérdéseire, hogy hol van Kadirov, hogyan került célkeresztbe, és mi lehetett a szerepe a merényletben. "Azonosítottuk a tartózkodási helyét, többet nem mondhatok" - mondta sajtótájékoztatóján Sweeney.
A CBS televízió hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölte: az amerikai hatóságok előtt ismert volt Saipov neve, mert 2015-ben az FBI terrorelhárítási részlegénél egy nyomozás során felfigyeltek a kapcsolatrendszerére. A CBS forrása szerint a férfi kapcsolatban állt radikalizálódott iszlamistákkal, akiknek legalább az egyike üzbég.
New York utcáin jelentősen megnövelték a rendőri jelenlétet, különösen a forgalmas csomópontoknál. A vasárnapi maratoni futóversenyen pedig nagy számban lesznek jelen egyen- és civil ruhás rendfenntartók, terrorelhárítók.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökre virradóan Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta: "a New York-i terrorista boldog volt, amikor azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam lobogóját. Megölt nyolc embert, súlyosan megsebesített 12-t. Halálbüntetést kell kiszabni rá!".
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 03. 08:57, szombat | Külföld
OKF: megkezdték a beavatkozást a magyar tűzoltók Észak-Macedóniában
Megkezdték a beavatkozást a magyar tűzoltók Észak-Macedóniában, az ország délnyugati részén; Breznicában, egy nemzeti parkban vetik be őket. Az 1200 méter magas hegységben egy falut kell megvédeniük
2024. Augusztus 02. 07:56, péntek | Külföld
Zelenszkij: Oroszországnak részt kell vennie a következő béketárgyaláson
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint \"az egész világ\" - beleértve Ukrajnát is - azt szeretné, ha Oroszország részt venne a következő békecsúcson.
2024. Július 30. 08:10, kedd | Külföld
Robert Fico: ha Kijev tovább blokkolja az orosz kőolajexportot, Szlovákia leállítja a gázolajkivitelt Ukrajnába
Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt
2024. Július 29. 08:00, hétfő | Külföld
Kamala Harris egy hét alatt 200 millió dolláros kampánytámogatáshoz jutott
Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott - közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese vasárnap.