Hírek
2016. Július 22. 07:39, péntek |
Belföld
Forrás: mti - fotó: vagta.hu
Nemzeti Vágta - Még nyolc elővágta van hátra
A Nemzeti Vágta keretében az idén tizenhat elővágtát tartanak - tizenkettőt Magyarországon, négyet pedig határon túl -, ezek felét már megrendezték
- mondta Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este.
Bendes Csaba közölte: változtak a verseny szabályai, egyebek mellett a középfutamokban és a döntőben hosszabb lesz a versenytáv, így idén "nem a legszerencsésebb lovas fogja megnyerni a Nemzeti Vágtát, hanem a leginkább felkészült és a legkeményebb".
Részletezte: a határon túli helyszínek közül Székelyföldön, a Vajdaságban és a Felvidéken már megtartották az elővágtát, Szlovéniában, Lendva környékén pedig augusztus elején lesz a verseny. Hozzátette: jövőre lehet, hogy Kárpátalján vagy a Partiumban is lesz egy előfutam.
Kitért arra is, hogy ismét lesz nemzetközi futam, amelyhez Mongólia újonnan csatlakozik, Franciaország pedig profi zsokéval vesz részt.
Bendes Csaba jelezte: megszervezik idén is a 10-16 év közötti korosztály versenyét, az úgynevezett kishuszár vágtát, amely - mint mondta - a verseny utánpótlását adja.
A Nemzeti Vágtát szeptember 16-18. között rendezik Budapesten, a Hősök terén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
