Hírek
2016. Március 25. 08:00, péntek |
Külföld
Forrás: Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
Németországban terrorgyanú miatt letartóztattak egy menedékkérőt
Németországban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetben viselt tagság gyanúja miatt letartóztattak egy szíriai férfit
- közölte csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség. A német sajtó szerint az illető menedékkérő, és egy Berlin melletti befogadóállomáson tartóztatták le.
A súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a Shaas E. M. néven azonosított 19 éves szíriai állampolgár 2013-ban csatlakozott az terrorszervezethez és legalább 2015 augusztusáig annak tagjaként tevékenykedett Szíriában. Részt vett fegyveres műveletekben, később pedig az volt a feladata, hogy élelmiszert szállítson támaszpontok között.
A közlemény szerint az illető ellen a potsdami ügyészség indított eljárást bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás gyanúja miatt. A gyanúsítottat kedden vették őrizetbe, szerdán pedig letartóztatták és az eljárást átvette a szövetségi legfőbb ügyészség.
A közleményben kiemelték, hogy az ügy nem áll összefüggésben a Belgiumban és Franciaországban elkövetett terrortámadásokkal, és egyelőre nincs arra utaló információ, hogy a letartóztatott fiatalember konkrét merényletet tervezett vagy készített elő.
A Der Tagesspiegel című lap szerint egy menedékkérőről van szó, aki egy Potsdam környéki szálláson lakott, és úgy került a Brandenburg tartományi bűnügyi hivatal Szalafisták nevű terrorellenes nyomozócsoportjának látókörébe, hogy környezetéből bejelentést tettek a hatóságoknál arról, hogy henceg az IÁ-hoz fűződő kapcsolataival.
A német fővárost, Berlint körülölelő Brandenburg a hatóságok értékelése szerint a fekvése révén kiváló terep a szélsőséges iszlamistáknak műveletek előkészítésére, elrejtőzésre vagy arra, hogy tagokat toborozzanak az IÁ-nak. A helyi hatóságok 200 iszlamista ellen folytatnak eljárást és 80 veszélyesnek ítélt iszlamistát tartanak megfigyelés alatt a Der Tagesspiegel szerint. Számos eljárás menedékkérőktől származó - háborús bűnösökre vagy IÁ-támogatókra vonatkozó - értesüléseken alapul. A hatóságok valamennyi ilyen információnak utána járnak, de nem elsősorban a menedékkérőkre összpontosítanak, hanem a Csecsenföldről vagy a Kaukázus északi részének más vidékeiről érkezett iszlamistákra, akik már hosszabb ideje Brandenburgban élnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
