Hírek
2022. Január 17. 13:01, hétfő |
Belföld
Forrás: infovárosok/fotók: ügyészség
Nem kapott elsőbbséget, nyakcsigolya-törést szenvedett

Közúti baleset gondatlan okozásának miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki nem adott elsőbbséget egy kereszteződésben, és súlyos balesetet okozott.
A nő 2020. december 4-én 6 óra 45 perckor személykocsival közlekedett Tatabánya lakott területén kívül. Az útkereszteződésben a 8135-ös számú úton a megengedett legnagyobb sebesség 70 kilométer óránként – közölte az ügyészség közleményében.
Kifejtve, hogy az elkövető a kereszteződésbe az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére megállás nélkül, 10-14 kilométeres sebességgel behaladt, és ennek során nem biztosított elsőbbséget a haladási irányát tekintve balról jobbra, Tatabánya felől Környe irányába szabályosan közlekedő vétlen járműnek, amelynek jobb első ülésén utast szállított. A vétlen személykocsi a vádlott vezette jármű bal oldalának ütközött.
Az ütközés következtében a vétlen jármű vezetője tizenkét hét alatt gyógyuló nyakcsigolya-törést, míg utasa és a vétkes sofőr is nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett el.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben az elkövetővel szemben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabjon ki.
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 03. 06:00, vasárnap | Belföld
Félmillió villanymotornál tart a győri Audi
Az Audi Hungaria munkatársai december 1-jén elkészítették az 500 ezredik elektromos hajtást.
2023. December 03. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. December 02. 13:35, szombat | Belföld
Paloznaki Jazzpiknik: Morcheeba és Brand New Heavies is lesz
A Brand New Heavies, a Morcheeba, Tony Hadley (ex-Spandau Ballet) és a Son Mieux is koncertet ad a Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2024. augusztus 1-től 3-ig rendeznek.
2023. December 02. 13:32, szombat | Belföld
Időkapszulát és egy 122 éves levelet találtak az eleki templom kupolájában
Időkapszulát és az egykori esperes-plébános 122 éve írt levelét találták meg a Sarlós Boldogasszony-templom kupolájában a Békés vármegyei Eleken.