Hírek
2017. Március 03. 15:00, péntek | Helyi
Nem adják fel!
Újra pályázik a Kistarján Egyesülettel közösen a „Sakkozzuk ki!” akciócsoport a város első szabadtéri kiállításának megalkotására!
Salgótarján egyik legnagyobb áruházában lehet majd voksolni a kezdeményezésre, március 8-tól.
A tavalyi esztendőben született az ötlet, miszerint a helyi önkéntes csoport tagjai megalkotják Salgótarján első állandó szabadtéri kiállítását. A tárlatot az egykori II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épületének utcafrontra néző falára álmodták meg. A helyi tehetséges fotósok, a térségünk természeti - kulturális - történelmi értékeit bemutató kiállítása több célt is szorgalmazna. Nem csak az önkéntesség fontosságára szeretnék ilyen rendhagyó formában felhívni a figyelmet. A kiállítás a város járókelőit nap, mint nap emlékeztetné arra, hogy nekünk, salgótarjániaknak is van mire, van kire büszkének lennünk, mindazok mellett, hogy az utcai művészetek elemeinek felhasználásával megszépülne az épület ma még szürke fala.
2016-ban nem sikerült ötletüket megvalósítaniuk, a felhívás regionális közönségszavazásán a második helyen végeztek. A csapat azonban nem adta fel, idén újra pályáztak. Ötletükkel be is jutottak a mindent eldöntő szavazatgyűjtő fordulóba. Március 8-tól Salgótarján egyik legnagyobb áruházában lehet voksolni a kezdeményezésükre, a „Mesélő falak” fantázianévvel fémjelzett urnánál, a vásárlás után kapott zsetonokkal.

A verseny egészen április 4-ig tart. Amennyiben a kezdeményezés nyer, az akciócsoport a 400 ezer forintos jutalomból a kiválasztott falfelület festését és dekorálás követően, időtálló anyagra nyomtatott, a térség legszebb értékeit ábrázoló fényképeket helyez ki a felületre. A közösségi program megszervezését július elejére tervezik. Ötletükkel Salgótarján 95. jubileumi emlékévéhez is szeretnének kapcsolódni.
Látványterv:

A „Sakkozzuk ki!” akciócsoport egyébként nem először indul hasonló, közönségszavazáson alapuló versenyen. 2016 nyarán a Let’s Colour Magyarország felhívására több ezer szavazatot gyűjtöttek. Jutalmuk akkor több száz négyzetméterre elegendő festék és szakmai segítség volt, melynek köszönhetően egy önkéntes nap során kiszínezték a Gagarin Iskola auláját. Szintén 2016-ban az Önkéntes Központ Alapítvány versenyén a nagyérdemű az „Év közösségi kezdeményezése” díjjal ismerte el őket, majd az Új Nemzedék díjat is nekik ítélték.
A „Sakkozzuk ki!” akciócsoport több mint két éve működik Salgótarjánban önkéntes alapon. A tagok és szimpatizánsaik ez idáig hat városszépítő programot valósítottak meg, de helyi szinten meghonosították a szórakozás egyik új formáját is, havonta megrendezésre kerülő kvízestjeikkel. A csapat elsősorban az alulról jövő kezdeményezések népszerűsítését tűzte célul, miközben sajátos módon próbálják szülővárosukat jobbá tenni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
