Hírek
2020. Október 02. 10:37, péntek |
Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség
Négy év börtön a különös visszaeső betörőnek
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádemelése nyomán a bíróság 4 év börtönre ítélte azt a férfit, aki 2016-os cselekményei után most állhatott bíróság elé, külföldön letöltött szabadságvesztését követően.
A munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező vádlott 2016 július közepén több alkalommal lopott egy salgótarjáni lakásból készpénzt, táblagépet, digitális fényképezőgépet és egyéb eszközöket, összesen 149.652 forint kárt okozva. A kárból a nyomozás során mindössze 25.000 forint térült meg lefoglalás útján.
A férfi 2016. szeptember 11-én egy másik salgótarjáni lakásba is bement a lakás ajtaját erőszakkal felfeszítve, és onnan 2.000.000 forint készpénzt, 3.500 amerikai dollárt és nagyobb mennyiségű ékszert zsákmányolt. A lakásban a bűnügyi technikusok szag- és DNS-mintákat is rögzítettek, ezek azonosítása vezettet végül a betörő nyomára.
A férfival szemben az ügyészség a két, üzletszerűen elkövetett lopáson kívül egy ugyancsak 2016-ban elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt is vádat emelt. Az elkövető időközben külföldön is rács mögé került, ezért az ügyészség az eljárás korábbi felfüggesztése után 2020. májusában tudott vádat emelni ellene.
A többszörösen büntetett előéletű, különös visszaeső, jelenleg már más magyarországi jogerős szabadságvesztését töltő férfivel szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabására és közügyektől eltiltására tett indítványt azzal, hogy előélete miatt feltételes szabadságra sem bocsátható.
A vádlott a Salgótarjáni Járásbíróság által tartott előkészítő ülésen beismerő vallomást tett valamennyi bűncselekményére nézve, ezért őt a bíróság – az ügyészség által a büntetés kiszabására tett mértékes indítvánnyal egyezően – 4 év börtönbüntetésre ítélte, 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből. A bíróság elrendelte továbbá egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását.
Az előkészítő ülésen tett beismerő vallomás nyomán a bíróságnak nem kellett az ügyben a bizonyítást lefolytatnia, és mivel az ítéletet a vádlott és védője is tudomásul vette, az nyomban jogerőre is emelkedett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
