Hírek
2011. November 19. 07:11, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Négy ember halt meg miatta, előzetesbe került
![Négy ember halt meg miatta, előzetesbe került](/external/image_cache/2/5/1/2518e66cadece31cce9d9a257dec9760.jpg)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Kecskeméten azt a férfit, aki ittasan okozott balesetet hétfőn Kecskemét és Kiskunfélegyháza között.
Ennek következtében egy házaspár és két lánya meghalt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője.
A Kecskeméti Városi Bíróság indoklása szerint a baleset után őrizetbe vett férfi esetében fennáll a szökés és a bűnismétlés, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye – mondta Sárközy Szabolcs. Hozzátette: a döntés ellen a férfi és védője fellebbezett, az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság dönt majd.
A férfi péntekig Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában feküdt rendőri őrizet mellett. Az előzetes letartóztatásáról a sajtó kizárásával döntött a nyomozási bíró. Az MTI információi szerint hamarosan a tököli rabkórházba szállítják a férfit.
A 45 éves kiskunfélegyházi férfi autójával hétfőn Kiskunfélegyháza felől Kecskemét irányába haladva előzésébe kezdett, de a manővert már nem tudta befejezni, és frontálisan összeütközött a szemből szabályosan közlekedő autóval. A karambol következtében a másik gépkocsiban utazó 41 éves férfi és 39 éves felesége a helyszínen életét vesztette. A házaspár nyolcéves lánya belehalt sérüléseibe, hatéves kislányuk állapotát a helyszínen sikerült stabilizálniuk a mentőknek, de a kórházban ő is meghalt.
A baleset okozója nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett; kórházba vitték. Mivel felvetődött az ittasság gyanúja, vért vettek tőle, majd őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.