Hírek
2024. Március 01. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Nedvesebb, enyhébb idő.
Sok felhő lesz felettünk. Keleten, északkeleten csak néhol, máshol többfelé lehet eső, zápor, délután pedig már főleg konvektív csapadék lesz jellemző,
Pénteken A Dunántúlon akár az ég is megdörrenhet. Sokfelé feltámad a délkeleti szél, a középső tájakon erős lökésekre kell számítani. Hajnalra a szélcsendesebb helyeken pára- és ködfoltok képződhetnek. Reggel 3 és 10, napközben 11 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, nyugaton mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.
Szombaton keleten és északon többfelé várható kisebb eső, zápor, de délután nyugat felől már jelentősen csökkenni fog a felhőzet mennyisége. A keleti-északkeleti területeken lehetnek tartósan felhős régiók. Helyenként élénk lesz a déli-délkeleti szél. Reggelre a Dunántúlon nagyobb területet boríthat be köd. Hajnalban 3 és 9, míg napközben 12-18 fokot mutathatnak a hőmérők.
Vasárnapra virradóra ismét ködfoltok képződhetnek, ezek feloszlása után viszont naposabb időre van kilátás. Északon akár kisebb zápor is előfordulhat. A délies szél sokfelé élénk, nyugaton és északnyugaton erős lehet. A csúcshőmérsékletek 14 és 19 fok között alakulnak.
Hétfőn vastagabb felhőtakaró húzódik fölénk, de ebből előreláthatólag csak jelentéktelen eső fordulhat elő. A legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, hajnalban 2 és 8 fok, délután 14 és 19 fok közötti maximumokra számíthatunk.
Orvosmeteorológia
Pénteken az évszakhoz képest melegebb idő az érzékenyek körében továbbra is gyenge melegfronti panaszokat okozhat.
Fejfájás, migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság, vérnyomás-ingadozás és keringési panaszok egyaránt előfordulhatnak.
A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.
Hajnalban, reggel a nyirkosabb, ködösebb tájakon pedig felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
A nyár és a tiszafa pollenjei magas, néhol nagyon magas koncentrációban vannak jelen a levegőben.
A naposabb időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.
Réteges öltözet viselése ajánlott.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket!
Közlekedésmeteorológia
Pénteken keleten-északkeleten csak néhol, másutt viszont sokfelé kell számítani esőre, záporokra, délután a Dunántúlon az ég is megdörrenhet, így a közlekedők sokfelé találkozhatnak nedves, vizes, csúszós útszakaszokkal.
Sokfelé feltámad a délkeleti szél, a középső tájakon erős lökésekre kell számítani, mely jelentősen csökkentheti a járművek menetstabilitását.
Hajnalra többfelé képződhet pára, köd, mely miatt korlátozott látási viszonyokra kell számítani.
Délelőtt mindenhol javulnak a látási viszonyok.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 28. 17:20, kedd | Helyi
Városi vasút Salgótarjánban - bővül a salgótarjáni tömegközlekedés
Nemcsak a múltat, de a jövőt is rendezzük. Salgótarján új polgármestere javaslatára, a 81-es vasúti fővonal infrastrukturális felújításával,
2025. Január 23. 11:50, csütörtök | Helyi
Lengyel piac - Szeretné, ha Salgótarjánban ismét lenne?
Bár változtak az idők és már más néven hívnánk. Adj ötleteket! Te hogyan hívnád ezt az új piacot? Visszaemlékezésként Julianna Gyuriskáné posztját adjuk közre: Amikor még volt " lengyel piac" nálunk!...
2025. Január 21. 21:25, kedd | Helyi
Jelentkezés érettségi vizsgára (2024/2025. tanév május-júniusi vizsgaidőszak)
Diákok, figyelem! Így lehet érettségi vizsgára jelentkezni! Megkezdhető a jelentkezés a 2024/2025. tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak érettségi vizsgáira.
2025. Január 20. 09:43, hétfő | Helyi
Zuckerberg szerint a mesterséges intelligencia átformálja a kódírást! [VIDEO]
A Meta vezetője szerint a középszinten kódolással foglalkozók közül sokan elveszthetik munkájukat a fejlődő MI miatt az év során.