Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Szeptember 23. 12:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Nagylóci baleset: szakértők bevonásával vizsgálják a történteket

Nagylóci baleset: szakértők bevonásával vizsgálják a történteket

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsi múlt heti közlekedési balesetének körülményeit.

Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárása után adnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata korábban azt közölte, hogy a minisztert szállító autó a Szécsény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze egy másik kocsival múlt héten csütörtök délután öt óra körül, a balesetet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta. A balesetben öten sérültek meg.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint miután Hende Csaba vállsérülését ellátták, a miniszter pénteken jó általános állapotban, "további, otthoni gyógyulás céljából" elhagyta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházát. A kezelés után szintén hazatérhetett a miniszter munkatársa - aki könnyebb zúzódásokat szenvedett - és mellkasi sérüléssel ápolt gépkocsivezetője is.
A balesetet okozó gépkocsi vezetőjét továbbra is a Honvédkórházban ápolják. Őt mellkasi csontsérüléssel, valamint hasi és végtagzúzódással a baleseti sebészeti osztályon kezelik. Állapota stabil, megfigyelése és további kezelése várhatóan egy hétig tart - tették hozzá.
Szabó István mérnök dandártábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka péntek reggel az MTI-nek azt mondta: a minisztert sem műteni, sem gipszelni nem kellett. Vállficamát helyrerakták, az éjszaka nyugodtan telt. Egy rögzítőkötéssel engedték ki a kórházból. A másik mentőhelikopterrel a kórházba vitt sérültet - aki fedett hasi sérülést szenvedett - néhány napra megfigyelésre bent tartják.
Szabó István elmondta, hogy csütörtök éjszaka a miniszteri autóban ülő másik két embert, a gépkocsivezetőt és a tárcavezető tanácsadóját is a Honvédkórházba vitték. Hende Csaba tanácsadója zúzódásokkal érkezett az intézménybe. A miniszteri autó sofőrje szegycsonttörést szenvedett, ő a salgótarjáni kórházból került át hozzájuk - mondta a kórház parancsnoka.
Az az ötödik sérültet, az autóbalesetet feltehetően okozó raliautó navigátorát a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház traumatológiai osztályán ápolják súlyos sérülésekkel.

Címkék: Hende Csaba

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban.