Hírek
2014. December 01. 07:00, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd
Művész a Cigányhegyen
Kevés azt mondani: hiánypótló mű jelent meg Botos Zoltán tollából.
Mindenképpen több ennél az általa írt Beszélgetéseim Balázs Jánossal című könyv, amely fölidézi annak a salgótarjáni Cigányhegyen élő festőművésznek az alakját, aki az 1970-es évek elején szinte berobbant a hazai és a nemzetközi képzőművészeti életbe, s alkotásaival – közel négy évtizeddel a halála után is – máig ott tartja magát. Hogy milyen – szinte remetei életet élő – személyiség rejtőzött és kódolódott bele a festményeibe? Mit jelentett számára a hírnév, a pénz? Hogyan, miféle küzdelmek közepette teltek hétköznapjai? Mi minden foglalkoztatta az „ördögnek” tartott öreget? Botos Zoltán többek közt ezekre a kérdésekre adott válaszaiba avatja be olvasóit. Szövegeiben az embert járja körül. Azt, aki nem ismer alkut, meghunyászkodást, mérhetetlen szegénysége ellenére is megőrzi tartását… Azt, aki hatvanegynehány évesen ecsetet és irónt vesz a kezébe, hogy kifesse, kiírja a benne fölgyülemlettet.
A Salgótarjánban élő Botos Zoltán első kötete Balázs János élete harmincnégy mozaikján keresztül bepillantást enged az egykori Cigányhegy mindennapjaiba is. Visszaemlékezéseiben például fölidéződik a haldázás gyakorlata, vagy a szabad ég alatti kártyázásoké… Az, hogy egymás nyomorúságán, elesettségén miképpen próbál segíteni egy közösség. Jelen lehetünk egy cipő újjászületésénél, a „képírás” gyakorlatánál, az alkotó és a befogadó találkozásánál, a hegedűjáték lélekmelengetésénél… Megismerkedhetünk egy cigányhegyi ház belső tereivel, berendezésével… Az 1960-as, ’70-es évek miliőjével, melyben egy ember – perifériális helyzete ellenére is (vagy éppen ezért?) – maradandót alkothatott.
A Tarjáni Művészetpártoló Kör kiadásában megjelent kötetet 2014. december 9-én 17.00 órai kezdettel mutatja be dr. Kovács Anna irodalomtörténész és a szerző, Botos Zoltán a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban.
Botos Zoltán Beszélgetéseim Balázs Jánossal című könyve Salgótarjánban a Juhász Könyvesboltban, a Dornyay Béla Múzeumban és a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban lesz kapható 1.500 Ft-ért.
Handó Péter
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
