Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2015. Október 30. 15:00, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Munkacsoport alakult Salgótarján jövő évi költségvetésének előkészítésére

Munkacsoport alakult Salgótarján jövő évi költségvetésének előkészítésére

Munkacsoportot hozott létre Salgótarján jövő évi költségvetésének előkészítésére a nógrádi megyeszékhely közgyűlése csütörtökön.

A testület azért döntött erről, mert az előzetes modellszámítások szerint egymilliárd forint hiányzik majd a büdzséből.

A munkacsoport két tagja a várost vezető baloldal képviselője, egy-egy tagja a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselője, hárman a polgármesteri hivatal dolgozói, és tanácskozási joggal meghívták Becsó Zsoltot (Fidesz), a térség országgyűlési képviselőjét.

Fekete Zsolt (MSZP) alpolgármester a helyzetet összefoglalva elmondta, a város pénzügyi helyzete 2007 óta romlik, 2011-től "kijárásos alapon" jelentős nagyságrendű központi támogatások tartották életben a költségvetést, ez azonban 2014-ben megváltozott.

Magyarázata szerint a 2006-tól a várost irányító Fidesz-KDNP-s önkormányzatot 2014 októberében leváltó baloldali városvezetés már nem kapta meg a korábbi támogatásokat, a 2014-ben benyújtott 600 millió forintos igény helyett 60 millió, a 2015-ben kért 563,5 millió forint helyett 125 millió forintos támogatásban részesült.

Turcsány László (Fidesz-KDNP) képviselő emlékeztetett, már az előző önkormányzat is próbált szigorítani, és intézkedési tervet is készített. Bár azt az akkori ellenzék nem szavazta meg, ők most részt vesznek a közös munkában - tette hozzá.

A munkacsoportról 13 igen szavazattal, egy tartózkodással döntött a salgótarjáni közgyűlés.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.