Hírek
2023. Október 12. 19:08, csütörtök |
Külföld
Forrás: László Ferenc/Zsuffa Csaba
MIÓTA LÉTEZIK A MOBILTELEFON? Milyen lesz a jövőben? Mutatjuk!
Ha azt gondoljuk, hogy a mostani iPhone-ok drágák, akkor egyenesen sokkot fogunk kapni attól, hogy mennyibe került a legelső mobiltelefon.
Éppen 40 éve, Chicagoban volt a bemutató. 1983. 10. 13. Amerikában bemutatták az első kereskedelmi forgalomba szánt mobiltelefonokat.
Az USA-ban a Motorola cégé volt az első mobiltelefonokra vonatkozó szabadalom.
A világ első mobiltelefonos hívását 1973. április 3-án kezdeményezte a motorolás Martin Cooper, aki Dr. Joel Engelt hívta fel a Bell Labs-nél. Ehhez azonban még csak egy nagyon kezdetleges mobiltelefon prototípust használtak, és ezt követően még tíz évet kellett várni arra, hogy felbukkanjon az első, immár kereskedelmi forgalomban is kapható mobil.

A keresztségben DynaTAC 8000x nevet kapott készülék 1983-ban vált elérhetővé az amerikai piacon, ára pedig nem kevesebb mint 3995 dollár volt, ami mai árfolyamon számítva mintegy 1,1 millió forintos értéket képvisel, akkori értékét nézve viszont már több mint 2,5 millió forintot tesz ki.

A forradalmi újdonságnak számító mobiltelefon hatalmas mérettel rendelkezett, LED-es kijelzője azonban még igen parányi volt, és hát az üzemideje is hagyott némi kívánni valót maga után. A beépített akkumulátor egy feltöltéssel mintegy 30 perces beszélgetési időt, illetve maximum 8 órás készenléti időt biztosított. A 790 gramm tömegű, illetve antenna nélkül 25 centiméter hosszú ősmobil memóriájában harminc névjegyzék bejegyzést lehetett eltárolni.
Majd csak ezek után, 2007-ben jött ki a legelső iPhone, messze nem ez volt tehát az első okostelefon.

Marty Cooper, akinek az első telefon feltalálását tulajdonítják 1973-ból, a barcelonai Mobil Világkongresszuson arról beszélt, hogy a mobiltelefonok a jelenleg megszokott megoldások helyett a jövőben a bőrünkbe integrált eszközökké válnak.

"A következő generációban a telefon a fülnél lévő bőre alá lesz beágyazva. Ezeket a készülékeket már nem kell majd feltölteni, mivel a testünk tökéletes töltő.A telefon az ember kiterjesztésévé válik."

Cooper víziója az emberiség egy lehetséges jövőjét vetíti előre, ahol a testünket nagy teljesítményű mikrochipekkel és érzékelőkkel bővítjük ki.

Számos startup cég fejleszt olyan technológiákat, amelyek igyekeznek az emberi agyat számítógépes chipekkel összekötni, többek között Elon Musk Neuralink nevű vállalkozása.
Ha tetszett a cikk, ossza meg Facebook oldalán!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
2026. Április 03. 17:00, péntek | Külföld
Kreml: Moszkva a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amely ellenségesen lép fel vele szemben
Oroszország a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amelynek tevékenysége ellenséges vele szemben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
2026. Április 02. 07:30, csütörtök | Külföld
Trump: Visszabombázzuk Iránt a kőkorszakba
Iráni konfliktus - Donald Trump: Teherán fegyverszünetet kért, de előbb meg kell nyitni a Hormuzi-szorost.
