Hírek
2024. Július 15. 16:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI-BUDAPEST MAGYAR KÖZÚT
Miniszterelnökség: idén is számos útszakasz újul meg a Magyar Falu Program keretében.
Tízmilliárd forintból folytatódik országszerte a mellékutak állapotának javítása - közölte a Miniszterelnökség.
Azt írták, a kormány a Magyar Falu Program keretében idén is biztosította a forrást az alsóbbrendű utak helyreállítására. A Magyar Közút Zrt.-vel együttműködésben megkötött támogatási szerződés értelmében az összeg a közútkezelő rendelkezésére áll, így a munkálatok megkezdhetők.
Az összegből mintegy 132 kilométeren végeznek majd nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat a Magyar Közút Zrt. munkatársai szerte az ország vármegyéiben, összesen 65 helyszínen, amelynek során egy-egy útszakasz rossz állapotban lévő részeinek javítása történik lokálisan, nagy kiterjedésben - ismertette a Miniszterelnökség.
A tájékoztatás szerint a Magyar Falu Program 2019-es indulása óta, a falusi útalap keretében 4000 kilométernyi alsóbbrendű útszakasz újulhatott meg. Emellett a program hozzájárult a Magyar Közút Zrt. eszközparkjának fejlesztéséhez is, melynek során a társaság megduplázta saját gépleinek számát, melyekkel még nagyobb hatékonysággal tudja végezni az utak karbantartását.
A Magyar Falu Program egyik legfontosabb célja a kistelepülések közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, melynek része az alsóbbrendű utak állapotának javítása mellett a belterületi utcák, járdák, kerékpárutak építése, felújítása is. Mindezen célokra az elmúlt 5 év alatt, több mint 380 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében - írta a Miniszterelnökség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
2026. Február 04. 18:09, szerda | Helyi
VIDEÓ - Ausztrália Csendes Összeomlása
Mi történik, ha egy ország meggazdagszik anélkül, hogy valódi gazdaságot építene? Ausztrália hamarosan meg fogja tudni.
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
