Hírek
2023. Június 07. 08:45, szerda |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Mi indokolja?

Lehet arra ésszerű magyarázat, hogy egyes gépkocsivezetők Salgótarján belterületén jóval 100 km/h sebesség fölött közlekedjenek?
A kérdés „költői”, mert biztosan mindenkinek eszébe jut pár képtelen magyarázat, amelyet szükség esetén könnybe lábadt szemmel, vagy éppen felháborodva teljes átéléssel, esetleg indulatosan ecsetelne a hatóság tagjainak.
Biztosan lenne magyarázata annak a gépkocsivezetőnek is, akit a sebességellenőrzést végző munkatársaink 2023. május 27-én a reggeli órákban Salgótarjánban, a Budapesti úton rögzítettek, amint járművével a megengedett 50 km/h helyett 123 km/h sebességgel közlekedett. Szintén ugyanitt mérték be az egyenruhások azt a sofőrt, aki május utolsó napján késő délután a lakott területen 113 km/h sebességgel haladt.
A hatályos jogszabályok alapján a szabályszegésekért alkalmazandó szankció mindkét esetben nagyon szigorú. A nyolc és hat közúti közlekedési előéleti pontokon túlmenően a pénzbírság összege mindkét járművezető esetében hat számjegyű.
A balesetek megelőzése érdekében ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat és a jármű sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!
A felelőtlen járművezetők nemcsak saját, de mások életét, testi épségét is veszélyeztetik.
…hogy mindenki hazaérjen!
Tamás- Kovács Andrea r. őrnagy
sajtóreferens
Ezek érdekelhetnek még
2023. Október 04. 09:45, szerda | Helyi
VIII. PALÓC KUPA Karate Országos Bajnokság
Nyílt Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior és Felnőtt Ippon-Shobu Karate Országos Bajnokság.
2023. Október 04. 07:41, szerda | Helyi
Turisztikai fejlesztés Cserkeszőlőn.
Cserkei piknik elnevezésű turisztikai fejlesztés valósult meg a mintegy 2300 lakosú Cserkeszőlőn közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
2023. Október 04. 07:38, szerda | Helyi
Devizapiac - Gyengült a forint árfolyama reggel.
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. Október 04. 07:31, szerda | Helyi
Püspöki tanácskozás kezdődik a Vatikánban.
Ünnepélyes misével kezdődik szerda délelőtt a katolikus egyház püspökeinek egészen október végéig tartó tanácskozása, és a szinódus nyitónapján.