Hírek
2015. November 16. 10:00, hétfő |
Helyi
Forrás: salgotarjan
Mesteravató ünnepség Salgóbányán
A 2015. júniusában rendezett mesteravatás után – amikor 90 mester vette át elismerő oklevelét – november 12-én újabb 52 szakember tette le mesteri fogadalmát.
A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében és szakmai irányításával lebonyolított mesterképzés zárásaként az ünnepélyes ceremóniára ezúttal is a salgóbányai Geocsodák Házában került sor. A rendezvényen részt vett Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára is. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatát Fekete Zsolt alpolgármester képviselte.
Köszöntőjében dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egyebek mellett hangsúlyozta: az új mesterek munkájuk mellett komoly felkészüléssel vettek részt a képzésen. Köszönetet mondott azoknak a cégeknek, amelyek a tanulóképzés jobbítása érdekében biztosították a mesterek részvételét és a felkészülésükhöz szükséges feltételeket, és a kamara munkatársainak, akik az elmúlt hét hónapban kitartó és megfeszített munkával járultak hozzá a mesterkurzusok sikeréhez. A salgóbányai rendezvényen bútorasztalos, épületasztalos és hegesztő szakmában 1-1, vendéglátásszervező-vendéglős szakmában 23, kereskedő szakmában 17, villanyszerelő és ács-állványozó szakmában 2-2 míg kőműves szakmában 5 Nógrád megyei szakember – köztük salgótarjániak – vették át mesterlevelüket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
