Hírek
2012. Augusztus 24. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség Kép: OrientPress Hírügynökség/archívum
Mellőzzük az éttermeket - inkább büfékbe és pizzériákba járunk
![Mellőzzük az éttermeket - inkább büfékbe és pizzériákba járunk](/external/image_cache/7/6/5/765b724d7e72a476a1d1acebfe5a0d9a.jpg)
A GfK Hungária felmérése szerint a hagyományos vendéglők mellett a büfék és pizzériák a legnépszerűbbek.
Az egy főre eső költések reálértéken számolva csökkentek, bár 2009-hez képest nem változott azok aránya, akik legalább alkalmanként otthonukon kívül étkeznek.
A GfK Hungária Étkezési szokásokat vizsgáló felmérésének adatai szerint a főzést hazánkban tízből négyen tartják nyűgnek, míg tízből hatan szívesen készítik el saját menüjüket. Az eredmények igazolják azt is, hogy a főzés továbbra is inkább a nők elfoglaltsága: míg tíz megkérdezett hölgy közül kettő szívesen áll a tűzhely mellé, addig a férfiak körében ez az arány 36 százalék.
A megkérdezettek 53 százaléka nyilatkozott arról, hogy volt hagyományos étteremben, vendéglőben az elmúlt évben. Ők inkább tartoznak az érettebb (40-49 éves) korosztályba, az átlagnál magasabban kvalifikáltak és ezzel együtt jellemzően magasabb a havi nettó jövedelmük is. A büfék és pizzériák egyaránt népszerűek a lakosság körében, hiszen gyakorlatilag minden második megkérdezett jelezte (49-49 százalék), hogy volt ilyen vendéglátó egységekben az elmúlt egy évben. Ez az a két étkező típus, ahol jelentősebb eltérés tapasztalható a nemek arányában: a büféket és pizzériákat inkább férfiak (55 százalék), mint nők (43 százalék) látogatják.
Gyorsétterembe az elmúlt időszakban saját bevallása szerint a megkérdezettek 46 százaléka tért be. Közöttük legnagyobb arányt a fiatalabb korosztály - 15-29 évesek - képvisel, de viszonylag magas a 30-39 évesek aránya (57 százalék) is ebben a körben. Ők jellemzően nagyvárosi (kiemelten budapesti) tanulók, vagy egyéb szellemi munkát végzők, és viszonylag maga jövedelemmel rendelkeznek. A válaszadók egyharmada az otthoni étkezésen túl az iskolában, illetve munkahelyen működő étkezdében eszik, igaz, hogy 2005 óta egyre ritkábban. Ők főként középiskolai tanulók, illetve az aktív lakosság körében a munkahelyükön sok időt töltő vezető beosztásúak és alkalmazott diplomások.
A nemzetközi konyha (kínai, török, stb.) fő kedvelői a legfiatalabbak és a budapestiek, ami nyilván összefügg az ilyen éttermek fővárosi elterjedtségével is. Arányuk a teljes lakosságon belül 32 százalék. A GfK Hungária hasonló módon mérte 2009-ben is a házon kívüli étkezések arányát és gyakoriságát. „Az idei adatokkal összevetve, azt találták, hogy a házon kívül étkezők arányában nem történt változás, négyből három honfitársunk legalább alkalmanként étkezik otthonán kívül” – nyilatkozta Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „Négy évvel ezelőtt és most is a megkérdezettek egynegyede vallotta, hogy egyáltalán nem étkezik otthonán kívül. Változás a házon kívüli étkezések gyakoriságában van: 2009 óta csökkent azok aránya akik legalább havonta étkeznek vendéglőben, gyorsétteremben vagy akár munkahelyi/iskolai étkezdében. Az elköltött összegek sem tükrözik az áremelkedéseket. Azt mondhatjuk, hogy az egy főre eső költések reálértéken csökkentek az elmúlt években” – magyarázta a szakember az elmúlt évek változásainak fő jellemzőit.
Egy alkalommal legtöbbet hagyományos étteremben, vendéglőben költöttek a megkérdezettek. Büfékben, pizzériákban hasonlóan alakult az egy alkalommal regisztrált költés értéke, míg a gyorséttermekben némiképp kevesebbet hagytak a kasszánál.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld
Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től
Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. Augusztus 03. 09:00, szombat | Belföld
A kormány 400 millió forinttal támogatja a hajléktalanellátást
A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat
2024. Augusztus 03. 08:54, szombat | Belföld
A húsáruk jelentős része júliusban is olcsóbb volt a tavalyi szintnél
Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefogla
2024. Augusztus 03. 08:53, szombat | Belföld
Felmérés: Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból
Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból az ügyintézést követően.