Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2016. December 20. 15:00, kedd | Helyi

Melegséget! Gyomorba és szívbe is!

Melegséget! Gyomorba és szívbe is!

A Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete, illetve a Csarnok- és Piacigazgatóság immár hagyománnyá vált ételosztást szervezett a piac belső udvarán pénteken.

Salgótarján. A helyszínen Szilágyi Leonóra, a szervezet megyei igazgatója lapunk elmondta, hogy karitatív szervezetként nagyon fontos számukra az, hogy melegséget gyújtsanak az emberek szívében, valamint az emberek gyomrába is főtt étel kerülhessen kezdeményezésüknek köszönhetően. A szervezet a megyében élő szegényeknek, hajléktalanoknak, illetve szociálisan rászorulóknak babgulyást, beiglit, narancsot és szaloncukrot is kiosztott az eseményen. A megyei igazgató megosztotta velünk azt is, hogy körülbelül 200-300 adag ételt tudnak majd kiosztani a helyszínen. Abban, hogy az étel elkészülhessen különböző vállalkozók – például a Friss Cipó –, valamint magánszemélyek is közreműködtek, és segédkeztek.

Az étel kiosztásában Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere is segítő kezet nyújtott a szervezetnek. Az alpolgármestert is megkérdeztük, hogy mi a véleménye e nemes kezdeményezésről.

– Azt gondolom, a karácsony legfőbb üzenete a szeretet, a törődés, a türelem, a megértés, és az önzetlenség. A karácsonyi időszakban pedig eszünkbe kell, hogy jusson az, vannak nálunk nehezebb sorsú, rászorultabb emberek is. E kezdeményezéssel pedig nemcsak meleg ételt, de néhány jó szót is kaphatnak az emberek. Szeretném megragadni az alkalmat, és megköszönni a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének, illetve Csarnok- és Piacigazgatóságnak, hogy évről-évre segítik a rászorulók karácsonyát – zárta szavait Huszár Máté.

Címkék: piac, vöröskereszt

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.