Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2014. Szeptember 23. 13:30, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Megyei elismerések a megyenapon

Megyei elismerések a megyenapon

Szécsényben adták át Nógrád Megyei Önkormányzat idei elismerő díjait.

Ember Csaba, balassagyarmati karnagy, és zeneiskola-igazgató, valamint dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa vehette át ebben az esztendőben Nógrád megye díszpolgári címét. Az elismerést Szécsényben adták át a múlt hét végén, az immár nyolcadik alkalommal megrendezett megyenapon. Nógrád megye Szontágh Pál-díját dr. Pilmayer Nándornak és Jánváry Andrásnénak ítélték oda, a Bérczy Károly-díjat pedig két atléta, Papp Ildikó és dr. Kovács Dusán vehette át. A Szondi György-díjat idén a salgótarjáni rendőrkapitányság bűnügyi osztálya és Okolenszki Gábor, tűzoltó ezredes kapta. A Nógrád Gazdaságáért-díjat Bózvári Józsefnek és a Berkenye Faluszövetkezetnek ítélték oda. A Nemzetiségekért díjat Búzás József, pedagógus, és Nedeliczky Teréz, művelődésszervező vehette át. Nógrád Megye Sajtó-díját pedig ebben az esztendőben a Szécsényi Városi Televízió stábja kapta.

Felvételünkön a salgótarjáni rendőrkapitányság bűnügyi osztályának képviselői a díjátadást követően.

Forrás:radiofocus.hu

Címkék: díj

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi

VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!

Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.

2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi

EGY RÈGI TÖRTÉNET!

Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést