Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2016. Szeptember 28. 13:30, szerda | Helyi

Megújuló és hatékonyabb kormányhivatali épületek

Megújuló és hatékonyabb kormányhivatali épületek

A megye városaiban a Nógrád Megyei Kormányhivatal az elmúlt években több mint harminc feladatellátási helyet vett át, amelyek párhuzamos működtetése logisztikailag nem egyszerű és az elaprózódott hivatali szerkezet gyakran nem is hatékony. Salgótarjánban a Rákóczi úti Megyeháza révén a fizikai integráció részben már korábban megvalósult. Ennek az épületnek az energiahatékonysági rekonstrukciója ez év szeptemberében elindult, és 2018 elején befejeződik, míg egy hétszázmillió forintos forrás révén Balassagyarmaton is komoly racionalizálás, fejlesztés várható a közeljövőben, ami 2017 végéig meg is valósul.

Balassagyarmat belvárosában – a Városházán kívül – négy egykori családi ház és egy társasház ad helyet járási osztályoknak, megyei főosztályok kirendeltségeinek. Dr. Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja elmondta: közigazgatás-korszerűsítési és energia-hatékonysági pályázati források segítségével ezen a helyzeten változtatni lehet.

Az Ipoly-parti város ingatlanjai hasznosításának ügyében még március elején találkozott és konzultált Balassagyarmaton dr. Szabó Sándor, Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője és Csach Gábor alpolgármester. Az egyeztetésen kiderült, hogy Balassagyarmat érdekei sok tekintetben egybe esnek a Kormányhivatal terveivel: a városban két nagy alapterületű, részben, vagy egészében használaton kívüli épületkomplexum is található, amelyek adottságaik révén képesek lennének az államigazgatási hivatalok fizikai integrációjára. Ilyen az 1928-ban épült egykori magyar királyi csendőr- és rendőr laktanya (más néven államrendőrségi és csendőrségi palota), valamint az 1835-ben épült Vármegyeháza. Előbb állami, utóbbi önkormányzati tulajdonban van, de a tulajdonviszonyoktól független, racionális működtetés a város és a kormányhivatal közös érdeke.

Az épületek bejárását követően mind Balla Mihály, mind Csach Gábor támogatásáról biztosította a kormánymegbízottat a Balassagyarmati Járási Hivatal áttervezésének megkezdéséről.

Az egykori „csendőrpalota” felújításával, korszerűsítésével egy helyen lesznek elérhetőek a nyugdíjbiztosítás, az igazságügyi szolgálat, az egészségbiztosítás, a földhivatal, a foglalkoztatási osztály, a népegészségügyi és az állategészségügyi osztályok. Ez a központosítás mind a kormányhivatal járási hivatala, mind az állampolgárok számára időt, energiát és költségeket takarít meg.

Az épület jelenleg a Magyar Állam tulajdona, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kezelésében áll. A Nógrád Megyei Kormányhivatal kérvényezte a kezelésbe átvételt, amelyet támogat a Miniszterelnökség. Amint az átadás megtörténik, kezdődhet a tervezés, majd 2017-ben a kivitelezés, amelyet még a jövő év végéig be is szeretne fejezni a kormányhivatal. Hazai forrásból hétszázmillió forintos támogatást kapott a megyei kormányhivatal a beruházásra és felújításra.

Címkék: Balassagyarmat

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.