Hírek
2017. Március 30. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: radiofocus.hu
MEGÚJULNAK A SALGÓTARJÁNI SZERPENTIN ÉS MEREDEK UTAK
Megújulnak a Meredek és a Szerpentin utak Salgótarjánban. Ezt Fekete Tamás, az érintett körzet önkormányzati képviselője jelentette be tegnap a Gagarin Tagiskolában tartott lakossági fórumon.
A tervek szerint a beruházás még idén megvalósulhat.Az önkormányzati képviselő emlékeztetett rá: a város számára tavaly december végén megítélt 1,5 milliárd forintos fejlesztési forrásból mintegy 350 millió forintot fordít a városvezetés útfelújításokra olyan módon, hogy a keret felhasználását – egyenlő arányban – a körzeti képviselők határozhatták meg. A felújítás során először kátyúznak majd, ezt követően szintbe marják az útfelületet, majd új kopóréteget terítenek le – ismertette a képviselő. A Szerpentin út teljes hosszában, a Meredek út a Pécskő úttól indulva közel teljes hosszában újulhat meg. A fórumon a körzetet érintő fejlesztésekkel kapcsolatban Fekete Tamás elmondta: hamarosan lezárul az előkészítési fázis, így kezdetét veheti a vásártéri, egykori családi napközi helyén a fogorvosi- és védőnői rendelő kialakítása, ahol a jövőben a fogorvosi ügyelet is helyet kap majd. A fejlesztés a város rendelkezésére álló 9,2 milliárd forintos TOP-keret terhére valósulhat meg, ahogyan a Pitypang Tagóvoda jövőre kezdődő felújítása is, melynek már szintén zajlik az előkészítése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
