Hírek
2014. Február 06. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Megtalálták a fegyveres lucfalvai kutyagyilkost
![Megtalálták a fegyveres lucfalvai kutyagyilkost](/external/image_cache/7/2/4/724f190dbb513449f29b8d27bd3a9a06.jpg)
Megtalálták azt a férfit, aki a gyanú szerint kivégezte azt a kutyát, amelyik több napig várta hűtlen gazdáját az út szélén Lucfalván.
Állatvédők január 14-én találták meg a német juhászt, majd napokig gondozták, ellátták, és új gazdát is kerestek a barátságos ebnek. Ám amikor érte mentek, hogy új helyére szállítsák, holtan találták: valaki fejbe lőtte szegény állatot. A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány ezek után úgy döntött, 400 ezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki információt szolgáltat arról, aki ezt a gaztettet végrehajtotta, ráadásul feljelentést is tettek a salgótarjáni rendőrségen.
A hathatós akciónak köszönhetően most előkerült egy neve elhallgatását kérő szemtanú, aki feljelentést tett, korábban ráadásul már többen is megnevezték ugyanazt a férfit. Arra azonban senki nem volt hajlandó, hogy a rendőrségen is elmondja, kire gyanakszik – még a vérdíj sem oldotta meg az informátorok nyelvét. A gaztettet elkövető illetőnek állítólag többször is bevonták már a fegyvertartási engedélyét, és a környékbeliek is tartanak tőle.
– Amint a rendőrség is megerősíti, hogy a férfi lehet a tettes, azonnal átadjuk a nyomravezetői díjat. Az alapítvánnyal szeretnénk a bíróságig vinni az ügyet – mondta Kovács Violetta, az alapítvány elnöke.
– A törvény szerint az ügy rongálásnak minősül, ami szabadságvesztéssel büntethető – mondta dr. Kamarás Péter ügyvéd. Most csakis a bíróság döntésétől függ, hogy felfüggesztett vagy végrehajtandó börtönbüntetésre ítélik az elkövetőt. Ha kiderül, hogy úgy lőtte ki a kutyát, hogy közben dolgozott – például mezőőrként vagy vadászként –, akkor a foglalkozásától is eltilthatják.
Forrás: blikk.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 11:21, szombat | Helyi
Neil Armstrong és az amerikai Apollo-program
1969. július 20-án Neil Armstrong az amerikai Apollo-program keretében Edwin „Buzz” Aldrinnal együtt elsőként lépett a Holdra.
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.
2024. Július 20. 08:25, szombat | Helyi
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.