Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2014. Január 25. 09:00, szombat | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Megkezdődött a Tolnay Klári-emlékév

Megkezdődött a Tolnay Klári-emlékév

Tolnay Klári generációknak jelentette a művészet boldogságát - mondta a színművész születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.

Az emlékév fővédnökségét is elvállaló Balog Zoltán szerint Tolnay Klári "bátran élte az életét, játszotta szerepeit, bátran vállalta személyiségét".
A mohorai származású színésznőt az élet többször is válaszút elé állította, de akkor is helyén volt a szíve, mikor a külső körülmények ellene szóltak: szülei például ellenezték, hogy színésznek álljon, és először a színigazgatók is kétkedve fogadták az erős nógrádi dialektusban beszélő lányt. A német csapatok bevonulásakor zsidókat bújtatott, majd nem volt hajlandó menekülni a romos Budapestről. Hit, hazaszeretet, bátorság kísérte végig életét - ezek hozzájárultak ahhoz, hogy ma a magyar színháztörténet egyik legnagyobb alakjaként beszélünk róla - idézte fel a miniszter.
Balog Zoltán közölte: a nyitóest után az emlékév keretében számos városban bemutatják az 1952-ben készült, Déryné című filmet, melynek címszerepéért Tolnay Klári az első Kossuth-díját kapta 1951-ben.
Az emlékévről szólva a miniszter kiemelte: a kezdeményezés a közönség soraiból indult, azt Tolnay Klári művészetének tisztelői kezdeményezték. A centenáriumi rendezvénysorozat sokszínűsége igazolja, hogy Tolnay Klári személye szinte az összes művészeti ágat összefogja: lesznek többek között irodalmi, képzőművészeti, zenei és színházi programok, de tudományos konferencia is - árulta el.
A Tolnay Klári-emlékév részletes programja a www.tolnayklari.hu oldalon lesz elérhető.

Címkék: Tolnay Klári

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.