Hírek
2014. Február 14. 07:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Megkezdődik a 21. sz. főút fejlesztése
A két megyét érintő fejlesztés keretében a jelenlegi 2x1 sávos utat közel 10 km hosszan 2x2 sávossá bővítik Heves megyében - Apc, Zagyvaszántó, Lőrinci -, míg Nógrád megyében Jobbágyi, Szurdokpüspöki települések között.
A 21. sz. főút korszerűsítésének célja, hogy Nógrád megyét és kiemelten Salgótarjánt bekacsolja az ország infrastrukturális vérkeringésébe. A 21-es út ezen szakaszainak szélesítése mellett különszintű csomópontokat, turbó-körforgalmakat, új gyalogos és kerékpáros aluljárókat, a Szuha-patak felett új hidakat, vadátjárót létesítenek. A párhuzamos utakat felújítják, az érintett útkereszteződéseket átépítjik, növelve a biztonságos közlekedés feltételeit, csökkentve a balesetek számát. Az élővilág zavartalan működésének érdekében az út mentén kisállat-, kétéltűátjárót, valamint vadvédő kerítést építenek.
A 21. sz. főút Nógrád megyei szakaszán Jobbágyi-Szurdokpüspöki települések között a hiányzó, jelenlegi 2x1 forgalmi sávos 4,5 km hosszú utat, 2x2 forgalmi sávra bővítik, a szakasz ezt követően csatlakozik majd a már megépült 2x2 sávos részhez.
A kivitelezés a héten a fakivágással megkezdődött, jövő héten lőszermentesítéssel folytatódik, márciusban megkezdődnek a földmunkák, a humuszleszedéssel.
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: „A Heves megyei szakaszon 2014. június közepén a Szeméttelepi út, illetve a Szuha-patak feletti híd elkészítését követően, a 21. sz. főút forgalmát áttereljük az elkészült aszfaltos új útra. Ezt követően megkezdjük a meglévő Szuha patak feletti híd elbontását, majd a 2 x 2 sávos új híd megépítését. Ezt a kis szakaszt leszámítva a hevesi és a nógrádi részeken az új útpálya kivitelezése a meglévő forgalom mellett épül. Várhatóan 2014. augusztus közepére elkészül a bal pálya, melyen a meglévő út terelésével fog haladni a továbbiakban a forgalom. A teljes felújítás várhatóan 2015. I. félévében befejeződhet.
A Heves megyei szakasz kivitelezését a Swietelsky Magyarország Zrt. nettó 8.111.532.217 forintért, a Nógrád megyei szakasz korszerűsítését a Swietelsky Magyarország Kft. és a HE-DO Kft. által alkotott konzorcium nettó 5.497.128.920 forintért végzi. A projekt az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként uniós források segítségével valósul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
