Hírek
2020. Április 06. 08:54, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Meghalt 108 éves korában William Frankland, az "allergia nagyapja"
![Meghalt 108 éves korában William Frankland, az](/external/image_cache/2/0/6/206195aa801ca94c1056cdcbb0e9d7cd.jpg)
Meghalt 108 éves korában William Frankland brit immunológus, az "allergia nagyapja", akit az allergiakutatás megalapozójának tartanak - írta a BBC hírportálja.
Az immunológus egy brit idősotthonban hunyt el április 2-án.
Úttörő munkája során szénanáthás betegei szenvedését azzal enyhítette, hogy szűrni kezdte a pollent. A londoni St. Mary Kórház tetejére "pollencsapdát" szerelt, hogy a levegőben szálló pollen fajtáit azonosítani tudja. Innen ered a későbbi napi pollenjelentés.
Hét évtizedet felölelő karrierje kezdetén katonaorvos volt a második világháborúban, hat évéből három és felet japán hadifogságban töltött.
Legtöbbet a St. Mary Kórházban dolgozott, ahol Alexander Fleming, a penicillin feltalálója munkatársai közé tartozott. 2015-ben a Brit Birodalom Rendjének tagjává nevezték ki.
Március 19-én volt 108 éves, ebből az alkalomból interjút adott, melyben elmondta, hogy hosszú életét a szerencsének köszönheti.
"Nagyon sokszor kerültem a halál közelébe: 1918-ban volt a spanyolnátha világjárványa, hadifogságba kerültem, egyszer pedig anafilaxiás sokkot kaptam egy trópusi rovar csípésétől, de valahogy mindig megúsztam" - mesélte.
Születésnapjára árnyékot vetett az új koronavírus-világjárvány, mert az idősotthonban, ahol lakott, megtiltották a látogatást. Két gyerekével kivételt tettek, de csak biztonságos távolságot tartva találkozhattak vele.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:48, kedd | Külföld
Megkezdik a medvék kilövését Erdélyben
Rendkívüli ülésen döntött a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról.
2024. Július 14. 08:13, vasárnap | Külföld
Donald Trump jól van, kiengedték a kórházból
Donald Trump elhagyhatta a kórházat, miután szombaton este egy választási gyűlésen fegyveres támadás érte, és a fülén lőtt sérülést szenvedett.
2024. Július 14. 08:10, vasárnap | Külföld
Breaking: Rálőttek Donald Trumpra - Videó
Támadás szakította félbe Donald Trump Pennsylvania állambeli választási gyűlését szombaton - közölte a republikánus elnökjelölt védelmét ellátó titkosszolgálat.
2024. Július 13. 08:43, szombat | Külföld
Telefonon tárgyalt az amerikai és az orosz védelmi miniszter
elefonon tárgyalt Lloyd Austin amerikai és Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter - közölte pénteken a két ország katonai tárcája.