Hírek
2013. Október 05. 15:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Még négy ütem lesz a pedagógusok béremelésében
A pedagógusok előmeneteli rendszerének csak első lépése a szeptembertől hatályos béremelés, még négy ütem lesz a béremelésben.
Ez 2017 szeptemberében fejeződik be - mondta Hoffmann Rózsa pénteken Nógrádkövesden. A köznevelésért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján hozzátette: a kormány erre kötelezettséget vállalt. Fontosnak nevezte, hogy a béremelés nem hitelből történik, mint 2002-ben, hanem megvan a fedezete a költségvetésben. Az idei összeg mintegy 32,5 milliárd, a jövő évi pedig 150 milliárd forint.
Hoffmann Rózsa a Nógrád megyei településen beszélt arról is, hogy a mostani a béremelés "automatizmus volt", a munkában eltöltött időn kívül nem díjaz egyéb szempontokat, de a következő lépésben megkezdődik a minősítés rendszere, ami négy kategóriába sorolja majd a pedagógusokat.
Mint mondta, a túlóra fogalma kikerült a köznevelés rendszeréből, mivel túlóráról kötelező óraszám esetében van értelme beszélni, a pedagógusokra viszont már a rugalmas munkaidő szabályozása vonatkozik.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, hogy nem várnak el többletmunkát a pedagógusoktól, a kormányrendeletben egyetlen olyan tevékenység sincs, amelyet eddig nem kellett elvégezni. "Az történt, hogy ezt szabályoztuk, átláthatóvá és egységessé tettük, elkerülendő azt, hogy egy nevelőtestületben vagy tankerületben nagy különbségek alakuljanak ki az elvégzett munka mennyiségét illetően" - mondta.
Összesen 160 ezer pedagógus kapott béremelést, és mintegy százan vannak, akiknek csökkent a fizetése. Az államtitkár tájékoztatása szerint ezeket az eseteket egyénileg vizsgálják meg a tankerületi igazgatók október 15-ig, a kompenzációt pedig novemberi fizetésükkel kapják meg az érintettek.
A sajtótájékoztatón Ondrikné Szabó Tímea, a nógrádkövesdi József Attila Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy elégedettek a kollégák, miután október 2-án megérkezett számlájukra az emelt bér, a bruttó 20-60 ezer forint közötti összegekkel. A délutáni elfoglaltságokon szívesen vesznek részt a gyerekek, nőtt a szakkörök, korrepetálások száma - tette hozzá.
Selmeczi Zoltán, a Balassagyarmati Tankerület igazgatója arról számolt be, hogy a tankerületben közel 400 pedagógust érintett az átsorolás, van, akinek bruttó 99 800 forinttal nőtt a bére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
