Hírek
2024. Március 07. 16:21, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: MOTORSPORT GYÉMÁNT PÉTER SZAUD ARÁBIA
Max Verstappen az élen Alonso előtt a szaúdi FP1-en, Stroll a falnak ment.
A Szaúd-arábiai F1-es első szabadedzésen Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak Fernando Alonso előtt, míg a másik Aston Martinnal Lance Stroll falazott egyet, de viszonylag olcsón megúszta az incidenst.
Annak ellenére, hogy Carlos Sainz Jr. kihagyta a szerdai sajtónapot, az FP1-en már autóba ült a spanyol pilóta, ugyanakkor sajtóértesülések szerint továbbra sem volt 100 százalékos állapotban, és könnyített programmal készült számára a Ferrari.
Az FP1 folyamán az is kiderült, hogy Sergio Perez autójában váltót cserélt a Red Bull, azonban ez a csere még nem járt büntetéssel. A pályára először a két Sauber és Hamilton ment ki, utóbbi pedig az élre is állt. A Pirelli Szaúd-Arábiába a C2-es, a C3-as és a C4-es keverékeket hozta, a legtöbben a C2-es gumikkal köröztek az FP1 elején. Pár perccel később már Perez vezetett 1:32.0-val, majd Alonso a kemény gumikon ment 1:30.9-et, és vette át a vezetést.
Stroll már az első negyedórában „falazott” egyet, aminek következtében lerepült a kerék védőlapja, ami miatt vissza is kellett jönnie a bokszba. Ocon jelentette, hogy pattog az Alpine, míg az állás ekkor már Russell, Verstappen, Leclerc, Alonso, Gasly, Hamilton volt – a Mercedes pilótája 1:30.8-cal állt az élen.
Russell kicsit később már 1:30.5-tel vezetett, Verstappen pedig alulkormányozottságra panaszkodott és visszajött a bokszba. Az edzés feléhez érve Norris már a lágy gumikon ment 1:30.4-et és vette át a vezetést.
Eredmények:
1. szabadedzés (az élcsoport):
-------------------------------
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29.659 perc
2. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:29.845
3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:29.868
4. George Russell (brit, Mercedes) 1:29.939
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:30.030
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:30.164
A további program:
-----------------
2. szabadedzés 18.00
Péntek:
3. szabadedzés 14.30
Időmérő edzés 18.00
Szombat:
Futam 18.00
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 13:39, csütörtök | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Megjósolhatatlan a mogyoródi verseny kimenetele.
Várhatóan izgalmasan alakul majd a hétvégi 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futama, melynek a papírforma és az erőviszonyok alapján a háromszoros világbajnok Max Verstappen az esélyese.
2024. Július 18. 12:00, csütörtök | Helyi sport
Kékszalag - Elrajtolt a mezőny Balatonfüredről.
Elrajtolt az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről.
2024. Július 18. 09:24, csütörtök | Helyi sport
2024 Formula 1 Magyar Nagydíj Információk.
Az igazi Formula 1 élmény, amiről egy szurkoló álmodhat.
2024. Július 18. 09:15, csütörtök | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen.
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.