Hírek
2020. Október 16. 10:02, péntek |
Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség
Másodfokon végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték a baleseti helyszínről elhajtó sofőrt
A Salgótarjáni Járási Ügyészség eredményes fellebbezése nyomán a Balassagyarmati Törvényszék 2 év 3 hó börtönbüntetésre ítélte azt a 28 éves salgótarjáni férfit, aki gépkocsijával a 21-es főúton egy autóbusz elé fordult, súlyos sérülést okozva a fékező busz egyik utasának, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
A férfi 2019. június 15-én délután Vizslás-Újlakon Hatvan felé haladva egy út torkolatában kívánt visszafordulni, eközben nem adott elsőbbséget egy menetrend szerint közlekedő busznak, a buszsofőr ezért vészfékezett és balra kormányozva megállította az autóbuszt.
A hirtelen fékezés következtében egy idős nő kiesett az üléséből, az autóbusz lépcsőjére zuhant és súlyos koponyasérülést szenvedett.
Az autóbusz vezetője leszállt a buszról és a vádlott gépkocsijához ment, közben közölte, hogy egy utasa megsérült, ezért mentőt kell hívni és értesíteni kell a rendőrséget. Erre a vádlott, aki ki sem szállt autójából, elhajtott a helyszínről.
Az ügyben első fokon eljáró Salgótarjáni Járásbíróság nem tartotta bizonyítottnak, hogy a vádlott felfogta volna, hogy sérült van a buszon, ezért őt a segítségnyújtás elmulasztásának vádja alól felmentette, csak a közúti baleset okozása miatt ítélte a férfit 8 hó – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre, és 1 év 6 hónap közúti járművezetésétől eltiltásra.
Az elsőfokú ítélettel szemben a Salgótarjáni Járási Ügyészség fellebbezést jelentett be annak érdekében, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek a vádlottat segítségnyújtás elmulasztása miatt is, és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje őt.
A másodfokon eljáró Balassagyarmati Törvényszék az ügyészi fellebbezéssel mindenben egyetértve kimondta a vádlott bűnösségét segítségnyújtás elmulasztásában is. A másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a vádlott hallotta az autóbusz vezetőjétől, hogy a buszon sérült van, ugyanakkor kifejtette azt is, hogy minden ilyen esetben a gépkocsivezetőnek magának kell meggyőződnie arról, hogy történt-e sérülés, igényel-e valaki orvosi ellátást.
Erre figyelemmel a férfit halmazati büntetésként 2 év 3 hó börtönbüntetésre ítélte, és 3-3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve a közúti járművezetéstől. A bíróság elrendelte továbbá a vádlottal szemben korábban kiszabott két felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is, így a férfinek további 1 év 2 hó és 1 év 6 hó szabadságvesztést is le kell töltenie.
A másodfokú bíróság döntését a vádlott és védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
A férfi ugyanakkor további büntetésre is számíthat: a Salgótarjáni Járási Ügyészség a napokban ittas járművezetés miatt emelt vádat ellene, mivel idén májusban, már a fenti baleset okozása miatti elsőfokú elítélése után Salgótarjánban ittas állapotban közlekedett a testvére autójával – előélete miatt ebben az ügyben is végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt az ügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
