Hírek
2024. Június 11. 09:50, kedd |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Más tollával ékeskedett!

A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói visszaadták tulajdonosának azt a gépkocsit, amelyet egy 17 éves férfi sajátjaként, tartozása fejében értékesített.
A rétsági fiatalkorú felfigyelt egy helyi parkolóban hónapok óta álló személyautóra. Anyagi helyzetének javítása érdekében elhatározta, hogy ellopja és eladja azt. Tervét június 1-jén érezte megérettnek, viszont a lezárt autó ajtajait nem tudta kinyitni. Ekkor eldöntötte, hogy eladja az autót azzal a legendával, hogy egy külföldön élő ismerőse bízta meg a gépkocsi értékesítésével, de elhagyta a jármű kulcsát, így nem tudja azt kinyitni. Felhívta egy Kosdon élő alkalmi ismerősét, aki vevő volt a történetre és a gépkocsira is. A vásárlójelölt rövid időn belül meg is érkezett a rétsági parkolóba, ahol a szakavatott kezek hamar kinyitották az autó ajtaját, azonban a motor nem indult, így azt elvontatták új, ámde jogtalan tulajdonosához. Az írásos szerződés nélkül, szóban megköttetett üzleti megállapodás anyagi része kimerült annyiban, hogy a rétsági fiatal férfi 60 ezer forintos tartozását elengedte a kosdi vevő.
A gépkocsi eredeti tulajdonosa június 5-én észlelte az autó eltűnését és feljelentést tett.
A rétsági nyomozók az adatgyűjtés eredményeként még aznap megtalálták a 430 ezer forint értékű autót a 34 éves kosdi férfi lakásánál, lefoglalták és visszaadták azt tulajdonosának. A 17 éves rétsági fiatalt elfogása és előállítása után lopás bűntett, míg a kosdi férfit pénzmosás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 20. 16:25, vasárnap | Helyi
Tavaly még a USAID, idén már az EU támogatta a kijevi LMBTQ fesztivált
Az Európai Unió sietett a szervezők segítégére, miután arról panaszkodtak, hogy a tavaly még USAID támogatással megrendezett fesztiválra nincs elegendő forrás.
2025. Április 16. 15:30, szerda | Helyi
A Jobb páholy elveszítette jelentőségét!
Ferkó lemondott, Tatár kilépett, a Jobb páholy elveszítette jelentőségét. A TISZA SZEKTÁS EÖTVÖS AKNAMUNKÁJA BEÉRETT! A Tisza párt kardos harcosa követők nélkül maradt. Akik a Facebook oldalukon maradtak,
2025. Április 15. 21:10, kedd | Helyi
Néhány vicces videó a Tisza pártról
Kihagyhatatlan humoros és találó videókat soroltunk egymás alá. Címlapfotónk: tégláról, téglára a háború felé.
2025. Április 15. 12:08, kedd | Helyi
Húsvéti szokások
Húsvétkor a feltámadást ünnepeljük, azonban nemcsak vallásos környezetben, hanem a természetben is, ahol minden feléled a téli mozdulatlanságból.