Hírek
2014. November 27. 07:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Már telelnek a Száhel-övezetben a magyar jeladós fehér gólyák
Elérték a Száhel-övezetet azok a fehér gólyák (Ciconia ciconia), amelyeket az elmúlt két évben jelöltek meg Nógrád megyében, illetve Szlovákia déli részén egy határokon átnyúló védelmi programban.
Erről tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-t. Papp Ferenc hozzátette: a madarak jeladója az után kezdett el újra működni, hogy olyan területekre értek, amelyeknek jobb a GSM-hálózat lefedettsége. A koordináták alapján a madarak már megkezdték a telelést a Szaharától délre eső területeken.
A legnyugatabbra a Varbó nevű öreg madár jutott, de előtte csaknem három hónapon keresztül nem tudtunk róla semmit. Utoljára a Nílus mellől, Szudánból szolgált adatokkal, de utána távolra került a GSM tornyok hatósugarától. Jelenleg a Csád-tó maradványának közepén tartózkodik, Csád, Niger és Nigéria hármas határán. Ez azért is érdekes helyszín, mert itt találkoznak egymással a Boszporusz felett vonuló közép- és kelet-európai, illetve a kontinenst Gibraltárnál elhagyó, a németországi Weser folyótól nyugatra fészkelő fehér gólyák” – mondta a programkoordinátor.
A magyar fehér gólyák vonulási útvonalának korábban ismeretlen kitérőjéről Csád déli részére csak a 2012 augusztusában a Nógrád megyei Nemti község határában befogott, majd jeladóval ellátva szabadon engedett, Zagyva nevű gólyának köszönhetően tudnak a szakemberek. A madár vándorútja során kétszer is felkereste a Száhel-övezet ezen részét. Zagyva jeladója ez év június 7-e óta nem működik, akkor a madár a Sínai-félszigeten tartózkodott. Másfél év alatt azonban 11 603 GSM-koordinátát szolgáltatott, képet adva tartózkodási helyeiről.
Papp Ferenc hozzátette: a madarak „bejelentkezésével” az is kiderült, hogy az összes öreg nógrádi fehér gólya nyugatabbra, Csád irányába vonul, míg a fiatal madarak többsége, így Picur és Keszi, valamint a Szlovákiában jelölt Peter a Nílus mentén, Szudánban választott telelőhelyet.
Az MME munkatársai 2012 óta 44 fehér gólyát láttak el GSM-alapú jeladóval a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” magyar-szlovák, illetve az „Északi gólyahír” című projekt részeként a két országban. A fiatal madarak jelentős része elpusztul az első őszi vándorút során, de a térképen is nyomon követhető példányok mellett még több mint tíznek aktív a jeladója.
A madarak tartózkodási helye itt követhető nyomon: nyomon: http://www.satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_169=169&check_164=164&check_171=171&check_168=168&check_116=116&check_167=167&check_165=165&check_158=158&check_170=170&check_166=166
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
