Hírek
2014. Március 04. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Majálison verekedtek, bíróság elé állnak
A bátonyterenyei rendőrök a helyszínen elfogták a csoportos garázdaság bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, akik ellen az eljárást a napokban vádemelési javaslattal fejezte be a hatóság.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást B. István Richárd 42 éves, B. Péter 21 éves és B. Richárd 25 éves mátraterenyei lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint gyanúsítottak 2013. május 1-jén 21 óra és 21 óra 30 perc közötti időben az egyik mátraterenyei parkban megrendezett Majális rendezvényen hangos szóváltást követően bántalmaztak két férfit. A bejelentést követően a járőrök perceken belül a helyszínre értek, ahol a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. István Richárdot és két társát elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A hatóság a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Salgótarjáni Járási Ügyészségnek megküldte.
Képünk illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
