Hírek
2024. Július 11. 08:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI-REGŐCZI ALAPÍTVÁNY ÁDER JÁNOS MAGYARNÁNDOR
Magyarnándorban jártak a Regőczi Alapítvány által táboroztatott gyerekek.
![Magyarnándorban jártak a Regőczi Alapítvány által táboroztatott gyerekek.](/external/image_cache/6/1/0/610faad3dfdb494dda606d8ffaaf888d.jpg)
Áder János volt köztársasági elnökkel, a Regőczi Alapítvány alapítójával és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszóval, a horgászat nagykövetével horgásztak az alapítvány által táboroztatott gyerekek szerdán a Nógrád várme
A gyerekek vasárnaptól szombatig nyaralnak a közeli Terényben.
A Regőczi Alapítványt Áder János és felesége, Herczegh Anita három éve hozta létre a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítésére.
Áder János az alapítvány küldetésének nevezte, hogy nagykorúvá válásukig, illetve a diploma megszerzéséig támogassák a gyerekeket, fiatalokat.
Mint mondta, próbálják elérni, hogy az állami támogatásokkal (özvegyi, árvaellátás) együtt biztosítsák az elhunyt szülő kiesett jövedelmét.
A szeretetet, a szülők hiányát nem tudjuk pótolni, rendszeres, illetve időszakos támogatással tudunk segíteni - fogalmazott Áder János.
Alapítványi támogatásban 2021 óta több mint 1600 gyermek, fiatal és családjuk részesülhetett. Az anyagi támogatáson túl mentális, lelki, jogi segítségnyújtással, kulturális és sportprogramok közvetítésével, táboroztatással, üdültetéssel, a felajánlások és az igények összekötésével is foglalkoznak.
Az alapítványt a 2013-ban elhunyt Regőczi István atyáról nevezték el, aki egész életében az árvák védelmezője, oltalmazója és támasza volt.
A horgászat nagyköveteként látogatta meg a táborozókat Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, 112 alkalommal magyar bajnok úszó.
Cseh László Magyarnándorban remek tevékenységnek és jó kikapcsolódási lehetőségnek nevezte a horgászatot, elsősorban azért, mert a horgász a szabadban, a természetben lehet.
Megnyugtató, még akkor is, ha nincs kapás - mondta a sportoló.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 15. 16:24, hétfő | Helyi
Egyiptom vs. British Museum - Rosette-i kő és ami mögötte van
225 éve, 1799. 07. 15-én találták meg a Rosette-i követ, aminek a segítségével fejtették meg az egyiptomi hieroglifákat. Gyerekcipőben járna nélküle az egyiptológia. Az egyiptomi identitás mérföldköve...
2024. Július 15. 16:00, hétfő | Helyi
Miniszterelnökség: idén is számos útszakasz újul meg a Magyar Falu Program keretében.
Tízmilliárd forintból folytatódik országszerte a mellékutak állapotának javítása - közölte a Miniszterelnökség.
2024. Július 15. 15:12, hétfő | Helyi
Emberre veszélyes szörnyet találtak a Balatonban - videó
Magyarországon idegenhonosnak számít ez a veszélyes faj. Nem ez az első eset, hogy a legveszélyesebb teknősfajként számontartott aligátorteknősre bukkantak a Balatonban.
2024. Július 15. 14:00, hétfő | Helyi
NAV: illegális szoftvereket foglaltak le egy végzettséggel nem rendelkező autószerelőnél.
Hamisnak minősülő autódiagnosztikai eszközöket és illegális szoftvereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Győr melletti faluban dolgozó autószerelőnél.