Hírek
2023. Szeptember 19. 17:36, kedd |
Belföld
Forrás: MTI/SZÍJJÁRTÓ PÉTER
Ma véglegessé válik, hogy Magyarország évtizedek után ismét embert küld a világűrbe!

A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe - jelentette be Szijjártó Péter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető megérkezett Texasba, hogy aláírják a szerződést az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) szorosan együttműködő, Axiom Space nevű vállalattal, és ennek nyomán immáron biztossá válik, hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején.
Emlékeztetett rá, hogy a kormány nemrég arról határozott, hogy a magyar űripari stratégia keretében kutatót küld fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy ott harminc napon keresztül különböző eszközök használatát tesztelje és tudományos kísérleteket hajtson végre.
Tájékoztatása szerint az ezen idő alatt elvégzendő feladatok listájának összeállításában a hazai űripari szereplők és egyetemek is részt fognak venni.
"Ezek a tesztek majd nagymértékben segíteni fogják a kifejezetten magas hozzáadott értékű, high-tech magyar iparágak fejlődését, legyen szó akár az egészségtudományról vagy bármely egyéb, a modern iparágakhoz kapcsolódó fejlesztésekről" - mutatott rá.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy ezen expedíciót a magyar űrhajós négyfős nemzetközi csapat tagjaként hajtja majd végre.
A világ egyik vezető űrkutatási társaságának számító Axiom Space-szel kötendő szerződésben indítási ablakot határoztak meg 2024 októberétől 2025 elejéig, amelyen belül a magyar űrhajós harminc napot tölthet az ISS-en - tudatta.
"Hogy pontosan mikor kerül sor ezen indítási ablakon belül az űrexpedícióra, az pedig azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni" - hangsúlyozta.
A miniszter végezetül aláhúzta, hogy jelenleg még négy magyar űrhajósjelölt van versenyben, ők idén októberben megkezdik Austinban és Houstonban a képzések, helyszíni tesztelések első fázisát, utána szűkül a lista két főre, és csakis közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Október 04. 14:13, szerda | Belföld
Távol-keleti üzleteket ellenőrzött a NAV
Milliós bírságot fizetnek a távol-keleti üzletek.
2023. Október 04. 13:59, szerda | Belföld
Magyarország és Szlovénia megállapodott a földgázvezetékek összekötéséről
A földgázvezetékek két éven belüli összekötéséről és szoros atomenergetikai együttműködésről írt alá megegyezést Magyarország és Szlovénia - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter.
2023. Október 04. 13:57, szerda | Belföld
Nébih: Coop mézes puszedliket hívott vissza a gyártó
Minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt az Urban Édesipari Kft. (Budapest) többféle Coop mézes puszedlit hívott vissza a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
2023. Október 04. 13:55, szerda | Belföld
Csák János: 20 milliárdot fordítunk Krausz Ferenc kutatásaira
A magyar felsőoktatási intézmények presztízsét is emeli, hogy az elmúlt napokban Nobel-díjjal elismert tudósaink itthoni egyetemeken végeztek - mondta Csák János szerdán a TV2 Mokka című műsorában.