Hírek
2023. Szeptember 23. 18:21, szombat |
Helyi sport
Forrás: MTI/BELGRÁD
Losonczi Dávid a bolgárt sem kímélte, döntős és olimpiai kvótás!

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid az elődöntőben is parádézott, technikai tussal verte bolgár ellenfelét,így bejutott a döntőbe és olimpiai kvótát szerzett a belgrádi birkózó-világbajnokságon
Az ESMTK 23 éves sportolója ihletett formában birkózott a délelőtti programban, melyben előbb a kirgiz Azat Szaldinovot, majd az azeri Islam Abbasovot győzte le technikai tussal, a nyolc között pedig a fehérorosz Kiril Maszkevicset 6-1-re verte.
A kora esti elődöntőben a bolgár Szemen Novikovval került szembe, aki gyakorlatilag korábbi riválisainál is kevesebb ellenállásra volt képes.
A kötöttfogású meccsek szokásos "álló egy percében" is egyértelműen Losonczi volt a jobb, aki a második perc elején riválisa fejlefogásából gyönyörűen fogott vissza, átvette a támadást és hátára döntötte ellenfelét. A bírák először négy pontot adtak neki, de a bolgár reklamációt elfogadta a zsűri, így kétpontosra minősítette az akciót (2-0).
A fehéroroszt a folytatásban passzivitásért figyelmeztették (3-0), így jöhetett a parterhelyzet, ami a meccs végét is jelentette egyben. Losonczi ugyanis meg tudta emelni ellenfelét, majd a szőnyeg szélén nagy ívben eldobta (7-0). Közben Novikov szabálytalankodott is, amiért megintették és újabb két pontot kapott a magyar (9-0). A bolgárok ugyan ismét videobírót kértek, de Losonczi és Módos Péter szövetségi kapitány már a videózás közben ünnepelt, annyira egyértelműnek tűnt a szituációt. A zsűri pedig ezt megerősítette, így Losonczi Dávid 10-0-s diadallal jutott a vasárnap esti fináléba.
"Elmondhatatlanul boldog vagyok, az álmom vált valóra" - mondta boldogan a vegyeszónában Losonczi. "Ma semmi nem tudott kizökkenteni, ilyen napom volt. Pedig szinte az összes challenge-et elveszítettem. Nagyon jól ment ma, testben és fejben is rendben voltam. Itt már egy percnél éreztem, hogy elfáradt és tönkre fogom verni."
A fiatal kötöttfogású a vasárnapi fináléban a török Ali Cengizzel mérkőzik majd, akiről Losonczi megjegyezte, hogy az áprilisi Európa-bajnokság döntőjében Takács István legyőzte és ő is le fogja.
A szombati nap másik két magyar indulója közül a 67 kilós Váncza István a vigaszágon folytathatja a küzdelmet vasárnap, mert az őt nyolcaddöntőben legyőző azeri Hasrat Jafarov bejutott a fináléba.
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 02. 19:50, szombat | Helyi sport
EURO-2024 - A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal egy csoportban a magyarok
A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett szombati sorsolásán.
2023. December 02. 18:00, szombat | Helyi sport
Labdarúgó NBI - A Puskás Akadémiát legyőzve harmadik helyre lépett a Fehérvár.
A Fehérvár 3-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának második szombati mérkőzésén.
2023. December 02. 17:30, szombat | Helyi sport
Nyíltvízi úszó-vk - Rasovszky Kristóf ismét megnyerte az összetettet!
Rasovszky Kristóf szenzációs versenyzéssel bronzérmes lett 10 kilométeren az úszók nyíltvízi világkupa-sorozatának utolsó állomásán, Funchalban, ezzel bebiztosította összetett elsőségét.
2023. December 02. 17:00, szombat | Helyi sport
SSL Gold Cup - Döntős a magyar csapat!
Bejutott a döntőbe a Berecz Zsombor vezette magyar együttes a Star Sailors League Gold Cup elnevezésű versenyen, amely a vitorlázók csapat világbajnokságának is tekinthető.