Városlista
2025. április 15, kedd - Tas, Anasztázia

Hírek

2021. December 10. 08:59, péntek | Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Letartóztatásban a zsaroló

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 39 éves bátonyterenyei férfinek a letartóztatását, aki ismerősétől azért követelt pénzt több napon keresztül fenyegetőzve,

mert állítása szerint nőt szerzett neki.

A gyanúsított december 3-án megkereste ismerősét Bátonyterenyén azzal, hogy „szerzett számára egy nőt” szexuális kapcsolat létesítése céljára. Ismerőse közölte, hogy ő ilyet nem kért és nem is fogadja el, erre a férfi 25.000 Ft-ot követelt tőle azzal, hogy legalább a nő odavitelének költségeit fizesse ki. A sértett ismerte a férfi agresszivitását és tudta, hogy ült már börtönben is, ezért kifizette a pénzt a gyanúsítottnak.

A férfi a következő két napon is kizsarolt a sértettől közel 50.000 forintot.

December 6-án az újabb követelésre a sértett közölte, hogy nincs több pénze, ezért a gyanúsított – eddig ismeretlen társaival – egy bankautomatához vitte őt, ahol újabb fenyegetéssel, illetve a sértettet egy alkalommal meg is ütve kényszerítette újabb 50.000 Ft felvételére és átadására.

A 39 éves gyanúsított többször volt már büntetve, erőszakos többszörös visszaesőnek minősül. Az ügyészség az élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt kezdeményezte letartóztatását.

A nyomozási bíró a kényszerintézkedést az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte, a végzést a bíróság ülésén beismerő vallomást tevő gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az jogerős.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 21:10, kedd | Helyi

Néhány vicces videó a Tisza pártról

Kihagyhatatlan humoros és találó videókat soroltunk egymás alá. Címlapfotónk: tégláról, téglára a háború felé.

2025. Április 15. 12:08, kedd | Helyi

Húsvéti szokások

Húsvétkor a feltámadást ünnepeljük, azonban nemcsak vallásos környezetben, hanem a természetben is, ahol minden feléled a téli mozdulatlanságból.

2025. Április 14. 11:12, hétfő | Helyi

Amikor Orbán Viktor Salgótarjánba látogatott / az üzenet éppúgy aktuális, mint 2024. Május 30-án volt!.

Meghívtak, ott voltunk, mutatjuk...

2025. Április 14. 11:00, hétfő | Helyi

Salgótarján: a Jobb Páholy-Förster Társaság és a Tisza-párt ugyanaz?

Messziről jött ember, azt mond amit akar - tartja a közmondás. Nem csoda ha naív, szinte gyermeki rajongás övezi. Amikor az emelvényen szónoklót hallgatják a legfontosabb szempontot sokan elfelejtik: Honnan is jött?