Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2012. Szeptember 15. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Leépítések a közszférában - befagyasztják a bérköltségeket az államigazgatásban

Leépítések a közszférában - befagyasztják a bérköltségeket az államigazgatásban

A Magyar Hírlap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában. A lap szerint egyfelől megszüntetik azokat a státusokat, amelyeket jelenleg sem töltenek be, másfelől több ezer fős leépítés is megvalósulhat mind az államigazgatási apparátusban, mind pedig az önkormányzatoknál.

A lap úgy tudja, a létszámcsökkentés elsősorban a minisztériumi háttérintézményeket érintheti komolyabban. Állítólag a kormány 2015-ig ebben a körben a bérköltségeket is befagyasztja. Számítások szerint mintegy tízezer közszolga elbocsátásával 40–45 milliárd forint spórolható meg évente.

A közszféra létszáma jelenleg kb: 650-670 ezer fő, amely túlméretezett az ország adottságaihoz képest. A lap információi szerint középtávon 400 ezer dolgozó foglalkoztatása lenne optimális a közigazgatásban, vagyis az államigazgatási szerveknél és az önkormányzatoknál. Egyébként eddig csak a piaci elemzők riogattak azzal, hogy több százmilliárd forintos lyuk tátong a jövő évi költségvetésben, ám külföldi újságírók előtt a kormányzati oldal is elismerte, hogy változtatni kell a benyújtott javaslat főszámain. A kormány azzal számol, hogy a gazdasági növekedés miatt a 2012-re várt 2,5 százalékos GDP arányos hiány 2,2 százalékra csökken majd jövőre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 04. 09:31, vasárnap | Belföld

Felszentelték a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben

Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászültésének jelképe is

2024. Augusztus 04. 09:27, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Augusztus 04. 09:24, vasárnap | Belföld

Szijjártó Péter: Brüsszelből intézhették a Magyarország elleni ukrán olajembargót

Brüsszelben nem tudják elviselni, hogy Magyarország, minden nyomásgyakorlás ellenére, nem hátrál

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.