Hírek
2015. Augusztus 07. 15:30, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Lángvágóval mentek a postára
A betöréses lopások elkövetőivel szemben országosan végrehajtott összehangolt akció keretén belül, újabb több megyét érintő sorozatot derített fel a rendőrség.
Az Országos Rendőr-főkapitányság által koordinált akció a lakásbetörések megelőzése, valamint ezen bűncselekmények elkövetőinek felkutatása és azonosítása érdekében zajlik. A rendőrség a megyéken átívelő bűnügyi elemző-értékelő tevékenységének fokozásával célba vette a sorozat jellegű betöréses lopásokhoz kapcsolódó bűnözői körök és csoportok felszámolását.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a Somogy és a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságokkal együttműködve, országos koordináció eredményeképpen vonta büntetőeljárás alá azt a három fős csoportot, amelynek tagjai megalapozottan gyanúsíthatóak egyebek mellett Drégelypalánkon, Karancsalján, valamint a Somogy megyei Kutas községek területén a közelmúltban elkövetett betöréses lopásokkal.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. Ferenc 46 éves budapesti, Á. Sándor 48 éves budapesti és L. Sándor 46 éves aranyosapáti lakosok 2015. május 6-ra virradó éjszaka Drégelypalánk belterületén a riasztó rendszer hatástalanítását követően bementek a helyi polgármesteri hivatal épületébe, ahol az ott található lemezszekrényt felfeszítették. A további adatok alapján a gyanúsítottak 2015. július 4-én az éjszakai órákban a karancsaljai posta épületének riasztó berendezését rongálták meg, majd az épületbe bejutva a páncélszekrényt lángvágóval kinyitották. A terheltek 2015. augusztus 3-án 3 óra körüli időben megkísérelték a kutasi polgármesteri hivatal ablakát kifeszíteni, de ez nem sikerült, majd a helyszínről elmenekültek. A gyanúsítottak a karancsaljai és drégelypalánki helyszínről nagyobb összegű készpénzt tulajdonítottak el, míg Kutason nem sikerült az épületbe bejutni.
A sértettek bejelentését követően a Nógrád, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök összehangolt munkájának eredményeként rövid időn belül beazonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2015. augusztus 3-án Kaposfőn elfogta a gyanúsítottakat, akiket a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítottak. Két rendbeli lopás bűntett és egy rendbeli lopás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A hatóság mindhárom férfit őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, melyet az illetékes bíróság 2015. augusztus 5-én elrendelt.
Az eljárást a továbbiakban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja, melynek feladata a gyanúsítottak által elkövetett további bűncselekmények felderítése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
